2007. április 16., hétfő
Utinaplo IV. (Az utolso.. :) )
2007. április 14. (szombat)
Ráérősen indultunk reggel Christchurch meghódítására. A Lonely Planetet lapozva elég hamar világossá vált, hogy sok időre nem is lesz szükség. A szállásunk, a The Marine Backpackers a tengerparti Sumner-ben volt, kb, 10 km-re a belvárostól. Úgy döntöttünk busszal közelítjük meg várost, így a Honda is pihenhet és még a parkolással sem kell bajlódni. Na nem mintha a helyhiány okozna problémát, hanem Új-Zélandon mindenhol rohadtul drága a parkolás, ahol meg ingyen lehet, ott meg max. 2 óráig. És ezek még ellenőrzik is…
11-kor értünk a belvárosba. A Catherdral Square-en megcsodáltuk a christchurch-i katedrálist kívülről, belülről. Maga a templom kisebb volt majdnem, mint egy sima falusi templom otthon, de az első, és talán az egyetlen olyan templom volt, ami európai szemmel is templomnak néz ki. Templomtoronnyal, haranggal, stb. Itt eddig csak olyan templomot láttunk, ami csak egy sima háznak nézett ki, vagy esetleg egy nagyobb háznak, a tetejükön hatalmas rózsaszín, sárga, kék stb. neon-kereszttel…
A következő megállónk a templomtól alig 100 m-re fekvő Christchurch Art Gallery volt. Itt aztán végképp felismertük, hogy tök jó Új-Zélandra jönni, de aki valamilyen kulturális felüdülésre vágyik, válassza Európát. A Gallery-ben összesen egy darab Picasso grafika volt, ezenkívül szarabbnál szarabb és tök ismeretlen festők művei, különös hangsúllyal a XX. század végi extra modern szerintünk értékelhetetlen művekre.
Gyorsan tovább is álltunk a szomszédos Canterbury Museum- ba. Itt ismét megismerhettük a maorik vándorlását és életét a szigeteken, és sok infót kaptunk az új-zélandiak anktartiszi bázisáról.
Ekkor úgy 1 óra múlt valamivel és láss csodát gyakorlatilag az összes valamire való dolgot megnéztük Christchurchben, a Déli-sziget legnagyobb városában. (350.000 lakos) Na jó, van még egy villamos is itt, ami a belváros körül jár körbe-körbe 12.50$-ért, de mi inkább legyalogoltuk a kört kb. 15 perc alatt… Hallottuk, hogy uncsi ez a város, de, hogy ennyire nincsen semmi, azt azért nem gondoltuk volna.
Este a vacsi után én még benéztem a Backpackers kocsmájába, mert a helyiek rugbymeccset néztek. Na ez legalább jó volt. Na nem a meccs, mert az se tudtam, hogy ki játszik, meg a szabályokat is csak úgy szőrmentén, hanem ahogy az új-zélandiak viselkednek, ha rugbyt néznek. Mindenki kiabált, meg fuckingolt, meg nyomta a sört ezerrel.. Én is legurítottam egy barnát, ha már egyszer….
(2290 km)
2007. április 15. (vasárnap)
Már reggel 9-kor elhagytuk a szállásunkat és ezt az unalmas várost, és a Greymouth-ban megismert öreg Mac tanácsára, meg egyébként is Kaikoura felé vettük az irányt. A kompunk vissza az Északi-szigetre hétfőn reggel indult Pictonból, és Kaikoura pont útba is esett. Ez a város egyetlen dologról híres, na nem a kultúrájáról , hanem a bálnákról, és a bálna-lesről. Hát ezt mi sem hagyhattuk ki! Olvassátok Édike beszámolóját:
Útinapló Extra
Ma egy új és fontos dolgot tudtunk meg magunkról. Mégpedig azt, hogy a tengeri betegségre hajlamos típusba tartozunk. Tamás a lightosabb csoportba én pedig…nem a lightosabba.:) Azért ez nem valami kellemes. Mármint szembenézni saját gyengeségeinkkel. Azt meg csak elviseltem, hogy allergiás vagyok egy csomó mindenre, Tamás is néha allergiás lesz egy-egy kajára, kicsit iszonyodunk a vértől, nem bírunk nehéz súlyokat cipelni, félünk a pókoktól, a Tamásnak tériszonya van stb…..de hogy még egy rohadt hajóutat sem bírunk illetve bírok ki….
Na, de miért kellett nekünk hajóra szállni egyáltalán? Bálna-lesre mentünk. Gondoltunk egyet, sosem láttunk még bálnát (most jöttem rá, hogy eddigi életünk eddig egy fabatkát sem ért bálna nélkül…), menjünk el egy túrára. Hát, bár ne tettük volna. Nem csíptem a nagy hullámokat…és elég kellemetlen érzés volt, hogy sehol egy darabka föld, ami csak úgy állt volna mozdulatlanul…Pedig az elején simán ment minden…jó nagy hullámok, a kis hajó süvít a szélben, csak az óceánt látod magad körül…ja, meg egy hányással küszködő szomszédot….aztán egy másikat, akinek olyan zöld volt a feje, mint az éretlen banánnak. Na, szép, hát így legyen egy jó útja az emberfiának? Amikor végre megállt a hajó az első bálna lesre, sietett ki mindenki a fedélzetre…volt, aki hányni, volt, akit a bálna érdekelt. Próbáltam a bálnára összpontosítani, közben baromira kapaszkodtam a korlátba. Mindeközben fél szemem azért Tamáson volt, aki a rosszulléttel harcolva próbált pár képet csinálni a bálna farkáról. Egy sikerült!! Az, hogy hamarosan visszatérünk a kikötőbe, sajnos még kilátástalannak tűnt, hiszen a szuper ár mellett (ha nem látunk bálnát visszafizették volna az ár 80 %-át), úgy is reklámozták a túrát, hogy két és fél óra a tengeren….De zsír!!! Még csak fél óra telt el, a hányós zacsit visszük mindenhova, hátha kell, a bálna farkat sikerült lekapni, az emberek dőlnek ki sorjában és még mindig van két óra a nyílt vízen. Marhára örülök. Nagy levegő be, kifúj, ki a fedélzetre, friss levegő. Hát istenem, nem születtem hajós családba, nem vagyok az a tengerész típus. Még a kocsiban is mindig rosszul vagyok, ha nem húzom le az ablakot. Anyutól örököltem…húúú, anyu, te aztán milyen szarul lettél volna(Szia Anyúúúú!!)De, akkor jött a mentő…nem, nem a mellény, hanem az ötlet. Még anyutól tanultam(Pusziiii!!!), ha hányingerem van, a megoldás: ALMA. Megeszel egy almát, egy fél is elég és már jobban is vagy. Épp volt nálunk almaMindig van egyébként nálunk alma. Jó tipp: Mindig legyen nálad egy alma, jó ha éhes/szomjas vagy és jó, ha tengeribeteg vagyAzért nem bukfenceztem és nem vetettem cigánykerekeket a fedélzeten, de azért határozottan jobban lettem…legalább a visszaúton.:) Tomcsika egy stramm csávó, bírta az utat, mint egy vén tengeri medve, de legalább, mint Popeye.
Itt én most még annyival egészíteném ki Édike beszámolóját, hogy összesen 3 különböző bálnát láttunk, amik kb. 15 km-re voltak a parttól. A bálnák 2 óránként kb. 2-3 percre jönnek fel a felszínre levegőt venni, majd újra alámerülnek. Mint kiderült 1500 m mélyre, vagyis jó mély volt a víz alattunk… A tengeri betegség tényleg szar dolog, nem tudom, hogy a tengerészek hozzászoknak idővel, vagy alapból bírják. Különben a tenger a partról tök nyugodtnak tűnt, a szél se fújt, de 10-15 km-re a parttól voltak legalább 1-2-3 méteres hullámok is…. Visszafelé jövet még behajóztunk egy kis öbölbe is, ahol legalább 100 delfin úszkált, és ugrándozott. Általában csak kiugrottak a levegőre és egy fejessel vissza, de némelyikük szaltózott is. Azt nem tudom, hogy a mi örömünkre-e vagy mindig ezt csinálják, de egy csomó ideig úsztak velünk a hajó mellett.
A bálna-les után várt még ránk egy röpke 2 órás kocsikázása egy csodálatos tengerparti úton Pictonig, az Atlantis Backpackersig, hogy másnap reggel innen induljunk továbba komppal vissza az Északi-szigetre.
(2640 km)
2007. aprilis 16. (hetfo)
Hat hazaertunk. Marmint nem igazan haza, csak Aucklandig ugye..:) De kezdjuk a reggelnel.
Ma keltunk a legkorabban az utazasunk alatt. Mar reggel negyed 7-kor. Hat az szar volt.:) 7-kor kellett becsekkolni a kompra. Minden siman ment persze, es a hajo is idoben, reggel 8-kor elindult. A multkori kompozasnal "hullamosabban", de a tegnapi balna-leshez kepest sima tengeren hajoztunk at ismet a Cook-szoroson, hogy Wellingtonban kikossunk. A komp nem kesett, menetrend szerint fel 12-kor mar ujra az Eszaki-sziget betonjat koptattuk. :) A terv az volt, hogy elmegyunk Taupo-ig, ahol az elso nap nem kaptunk szallast, ott alszunk es kedd delutan jovunk haza. Na persze a tervek konnyen valtoznak....:)
Elso megallonk a Kapiti Coast volt, ami semmi egyebrol nem hires, csak, hogy van egy nagyon szep aranyszinu homokkal ellatott kb. 15 km hosszu strandja, es a parttal szemben a tengerben kb. 5 km-re van egy nagy sziget a Kapiti Island. Ja es mivel csak 20 km-re van Wellingtontol, igy a fovarosiak nyaron ide jarnak beach-elni.. Nyomtunk par fenykepet es mar nyomultunk is tovabb Taupo fele.
Taupo az Eszaki-sziget kozepen fekszik a Taupo-to partjan. Ez a kornyek Uj-Zeland vulkanikus legaktivabb terepe. A to is egy hatalmas ugynevezett szupervulkan kitores eredmenye, pontosabban a szupervulkan kratereben alakult ki a to. Persze ennek mar legalabb 40.000 eve. :) Viszont a to mellett meg most is tobb mukodo vulkan talalhato, koztuk Uj-Zeland legnagyobb, es legismertebb vulkanja, a 2797 m magas Mt. Ruapehu. Ez igy persze lehet, hogy nem mond sokat, de ez a vulkan a Vegzet hegye a Gyuruk Uraban. Frodonak ide kell eljutnia, ami asszem sikerul is neki... Jaj most elarultam, hogy mi a film vege...:))))) Ahogy kozeledtunk a hegy fele egyre inkabb az motoszkalt a fejunkben, hogy mi lenne, ha lenyomnank azt a par kepet meg ma a hegyrol, meg a torol, aztan huznank haza, es vegre sajat agyban aludhatnank, es sajat furdoszoban furodhetnenk, ami azert mar nagyon hianyzott az elmult 10 napban....Es meg a szallast, meg a plussz egy napi kajat megsporolhatnank...:) (Ugy fest nem vagyunk a legjobb backpackersesek, vagy legalabbis jol esik egy par nap szunet...:))))) ) Aztan amikor mar csak 50 km-re voltunk Taupotol meg az eso is eleredt, igy eldontottuk: Irany Auckland!!!:) Meg a kepek se sikerultek olyan jol, mert a hegy teteje felhobe volt burkolozva, de legalabb elkepzeltuk milyen szar lehetett Frodonak olyan rohadt magasra felmaszni....
Vegul meg vacsorazni is csak Aucklandben alltunk meg, es meg be is vasaroltunk, hogy kedden csak a pihenese legyen a foszerep, es ne kelljen sehova mennunk....
(3330 km)
Ráérősen indultunk reggel Christchurch meghódítására. A Lonely Planetet lapozva elég hamar világossá vált, hogy sok időre nem is lesz szükség. A szállásunk, a The Marine Backpackers a tengerparti Sumner-ben volt, kb, 10 km-re a belvárostól. Úgy döntöttünk busszal közelítjük meg várost, így a Honda is pihenhet és még a parkolással sem kell bajlódni. Na nem mintha a helyhiány okozna problémát, hanem Új-Zélandon mindenhol rohadtul drága a parkolás, ahol meg ingyen lehet, ott meg max. 2 óráig. És ezek még ellenőrzik is…
11-kor értünk a belvárosba. A Catherdral Square-en megcsodáltuk a christchurch-i katedrálist kívülről, belülről. Maga a templom kisebb volt majdnem, mint egy sima falusi templom otthon, de az első, és talán az egyetlen olyan templom volt, ami európai szemmel is templomnak néz ki. Templomtoronnyal, haranggal, stb. Itt eddig csak olyan templomot láttunk, ami csak egy sima háznak nézett ki, vagy esetleg egy nagyobb háznak, a tetejükön hatalmas rózsaszín, sárga, kék stb. neon-kereszttel…
A következő megállónk a templomtól alig 100 m-re fekvő Christchurch Art Gallery volt. Itt aztán végképp felismertük, hogy tök jó Új-Zélandra jönni, de aki valamilyen kulturális felüdülésre vágyik, válassza Európát. A Gallery-ben összesen egy darab Picasso grafika volt, ezenkívül szarabbnál szarabb és tök ismeretlen festők művei, különös hangsúllyal a XX. század végi extra modern szerintünk értékelhetetlen művekre.
Gyorsan tovább is álltunk a szomszédos Canterbury Museum- ba. Itt ismét megismerhettük a maorik vándorlását és életét a szigeteken, és sok infót kaptunk az új-zélandiak anktartiszi bázisáról.
Ekkor úgy 1 óra múlt valamivel és láss csodát gyakorlatilag az összes valamire való dolgot megnéztük Christchurchben, a Déli-sziget legnagyobb városában. (350.000 lakos) Na jó, van még egy villamos is itt, ami a belváros körül jár körbe-körbe 12.50$-ért, de mi inkább legyalogoltuk a kört kb. 15 perc alatt… Hallottuk, hogy uncsi ez a város, de, hogy ennyire nincsen semmi, azt azért nem gondoltuk volna.
Este a vacsi után én még benéztem a Backpackers kocsmájába, mert a helyiek rugbymeccset néztek. Na ez legalább jó volt. Na nem a meccs, mert az se tudtam, hogy ki játszik, meg a szabályokat is csak úgy szőrmentén, hanem ahogy az új-zélandiak viselkednek, ha rugbyt néznek. Mindenki kiabált, meg fuckingolt, meg nyomta a sört ezerrel.. Én is legurítottam egy barnát, ha már egyszer….
(2290 km)
2007. április 15. (vasárnap)
Már reggel 9-kor elhagytuk a szállásunkat és ezt az unalmas várost, és a Greymouth-ban megismert öreg Mac tanácsára, meg egyébként is Kaikoura felé vettük az irányt. A kompunk vissza az Északi-szigetre hétfőn reggel indult Pictonból, és Kaikoura pont útba is esett. Ez a város egyetlen dologról híres, na nem a kultúrájáról , hanem a bálnákról, és a bálna-lesről. Hát ezt mi sem hagyhattuk ki! Olvassátok Édike beszámolóját:
Útinapló Extra
Ma egy új és fontos dolgot tudtunk meg magunkról. Mégpedig azt, hogy a tengeri betegségre hajlamos típusba tartozunk. Tamás a lightosabb csoportba én pedig…nem a lightosabba.:) Azért ez nem valami kellemes. Mármint szembenézni saját gyengeségeinkkel. Azt meg csak elviseltem, hogy allergiás vagyok egy csomó mindenre, Tamás is néha allergiás lesz egy-egy kajára, kicsit iszonyodunk a vértől, nem bírunk nehéz súlyokat cipelni, félünk a pókoktól, a Tamásnak tériszonya van stb…..de hogy még egy rohadt hajóutat sem bírunk illetve bírok ki….
Na, de miért kellett nekünk hajóra szállni egyáltalán? Bálna-lesre mentünk. Gondoltunk egyet, sosem láttunk még bálnát (most jöttem rá, hogy eddigi életünk eddig egy fabatkát sem ért bálna nélkül…), menjünk el egy túrára. Hát, bár ne tettük volna. Nem csíptem a nagy hullámokat…és elég kellemetlen érzés volt, hogy sehol egy darabka föld, ami csak úgy állt volna mozdulatlanul…Pedig az elején simán ment minden…jó nagy hullámok, a kis hajó süvít a szélben, csak az óceánt látod magad körül…ja, meg egy hányással küszködő szomszédot….aztán egy másikat, akinek olyan zöld volt a feje, mint az éretlen banánnak. Na, szép, hát így legyen egy jó útja az emberfiának? Amikor végre megállt a hajó az első bálna lesre, sietett ki mindenki a fedélzetre…volt, aki hányni, volt, akit a bálna érdekelt. Próbáltam a bálnára összpontosítani, közben baromira kapaszkodtam a korlátba. Mindeközben fél szemem azért Tamáson volt, aki a rosszulléttel harcolva próbált pár képet csinálni a bálna farkáról. Egy sikerült!! Az, hogy hamarosan visszatérünk a kikötőbe, sajnos még kilátástalannak tűnt, hiszen a szuper ár mellett (ha nem látunk bálnát visszafizették volna az ár 80 %-át), úgy is reklámozták a túrát, hogy két és fél óra a tengeren….De zsír!!! Még csak fél óra telt el, a hányós zacsit visszük mindenhova, hátha kell, a bálna farkat sikerült lekapni, az emberek dőlnek ki sorjában és még mindig van két óra a nyílt vízen. Marhára örülök. Nagy levegő be, kifúj, ki a fedélzetre, friss levegő. Hát istenem, nem születtem hajós családba, nem vagyok az a tengerész típus. Még a kocsiban is mindig rosszul vagyok, ha nem húzom le az ablakot. Anyutól örököltem…húúú, anyu, te aztán milyen szarul lettél volna(Szia Anyúúúú!!)De, akkor jött a mentő…nem, nem a mellény, hanem az ötlet. Még anyutól tanultam(Pusziiii!!!), ha hányingerem van, a megoldás: ALMA. Megeszel egy almát, egy fél is elég és már jobban is vagy. Épp volt nálunk almaMindig van egyébként nálunk alma. Jó tipp: Mindig legyen nálad egy alma, jó ha éhes/szomjas vagy és jó, ha tengeribeteg vagyAzért nem bukfenceztem és nem vetettem cigánykerekeket a fedélzeten, de azért határozottan jobban lettem…legalább a visszaúton.:) Tomcsika egy stramm csávó, bírta az utat, mint egy vén tengeri medve, de legalább, mint Popeye.
Itt én most még annyival egészíteném ki Édike beszámolóját, hogy összesen 3 különböző bálnát láttunk, amik kb. 15 km-re voltak a parttól. A bálnák 2 óránként kb. 2-3 percre jönnek fel a felszínre levegőt venni, majd újra alámerülnek. Mint kiderült 1500 m mélyre, vagyis jó mély volt a víz alattunk… A tengeri betegség tényleg szar dolog, nem tudom, hogy a tengerészek hozzászoknak idővel, vagy alapból bírják. Különben a tenger a partról tök nyugodtnak tűnt, a szél se fújt, de 10-15 km-re a parttól voltak legalább 1-2-3 méteres hullámok is…. Visszafelé jövet még behajóztunk egy kis öbölbe is, ahol legalább 100 delfin úszkált, és ugrándozott. Általában csak kiugrottak a levegőre és egy fejessel vissza, de némelyikük szaltózott is. Azt nem tudom, hogy a mi örömünkre-e vagy mindig ezt csinálják, de egy csomó ideig úsztak velünk a hajó mellett.
A bálna-les után várt még ránk egy röpke 2 órás kocsikázása egy csodálatos tengerparti úton Pictonig, az Atlantis Backpackersig, hogy másnap reggel innen induljunk továbba komppal vissza az Északi-szigetre.
(2640 km)
2007. aprilis 16. (hetfo)
Hat hazaertunk. Marmint nem igazan haza, csak Aucklandig ugye..:) De kezdjuk a reggelnel.
Ma keltunk a legkorabban az utazasunk alatt. Mar reggel negyed 7-kor. Hat az szar volt.:) 7-kor kellett becsekkolni a kompra. Minden siman ment persze, es a hajo is idoben, reggel 8-kor elindult. A multkori kompozasnal "hullamosabban", de a tegnapi balna-leshez kepest sima tengeren hajoztunk at ismet a Cook-szoroson, hogy Wellingtonban kikossunk. A komp nem kesett, menetrend szerint fel 12-kor mar ujra az Eszaki-sziget betonjat koptattuk. :) A terv az volt, hogy elmegyunk Taupo-ig, ahol az elso nap nem kaptunk szallast, ott alszunk es kedd delutan jovunk haza. Na persze a tervek konnyen valtoznak....:)
Elso megallonk a Kapiti Coast volt, ami semmi egyebrol nem hires, csak, hogy van egy nagyon szep aranyszinu homokkal ellatott kb. 15 km hosszu strandja, es a parttal szemben a tengerben kb. 5 km-re van egy nagy sziget a Kapiti Island. Ja es mivel csak 20 km-re van Wellingtontol, igy a fovarosiak nyaron ide jarnak beach-elni.. Nyomtunk par fenykepet es mar nyomultunk is tovabb Taupo fele.
Taupo az Eszaki-sziget kozepen fekszik a Taupo-to partjan. Ez a kornyek Uj-Zeland vulkanikus legaktivabb terepe. A to is egy hatalmas ugynevezett szupervulkan kitores eredmenye, pontosabban a szupervulkan kratereben alakult ki a to. Persze ennek mar legalabb 40.000 eve. :) Viszont a to mellett meg most is tobb mukodo vulkan talalhato, koztuk Uj-Zeland legnagyobb, es legismertebb vulkanja, a 2797 m magas Mt. Ruapehu. Ez igy persze lehet, hogy nem mond sokat, de ez a vulkan a Vegzet hegye a Gyuruk Uraban. Frodonak ide kell eljutnia, ami asszem sikerul is neki... Jaj most elarultam, hogy mi a film vege...:))))) Ahogy kozeledtunk a hegy fele egyre inkabb az motoszkalt a fejunkben, hogy mi lenne, ha lenyomnank azt a par kepet meg ma a hegyrol, meg a torol, aztan huznank haza, es vegre sajat agyban aludhatnank, es sajat furdoszoban furodhetnenk, ami azert mar nagyon hianyzott az elmult 10 napban....Es meg a szallast, meg a plussz egy napi kajat megsporolhatnank...:) (Ugy fest nem vagyunk a legjobb backpackersesek, vagy legalabbis jol esik egy par nap szunet...:))))) ) Aztan amikor mar csak 50 km-re voltunk Taupotol meg az eso is eleredt, igy eldontottuk: Irany Auckland!!!:) Meg a kepek se sikerultek olyan jol, mert a hegy teteje felhobe volt burkolozva, de legalabb elkepzeltuk milyen szar lehetett Frodonak olyan rohadt magasra felmaszni....
Vegul meg vacsorazni is csak Aucklandben alltunk meg, es meg be is vasaroltunk, hogy kedden csak a pihenese legyen a foszerep, es ne kelljen sehova mennunk....
(3330 km)
2007. április 14., szombat
Utinaplo III.
Fenykepeket csinalunk, es majd lesznek is, ha visszaertunk Aucklandbe, de erre most nincs modunk es idonk itt toltogetni....
2007. április 12. (csütörtök)
Greymouth-ban semmi sincs, mi mégis úgy döntöttünk, hogy a következő éjszakát is itt töltjük el, és felkeressük a környék két legérdekesebb természeti látványosságát, és csak pénteken állunk tovább. Persze ebben közre játszott az is, hogy szikrázó napsütéses reggelre ébredtünk. Ez a két dolog: az előző nap már bepróbált, de nem sikerült puni-kuki :), valamint a kb. 200 km-re délre fekvő Franz Jozef gleccser.
Utunk először délnek vezetett a gleccserhez. Mielőtt elindultunk volna a túránkra, - még Auckland-ben – azon gondolkodtam, hogy milyen gyorsan fogunk tudni haladni, hisz ebben az országban az autópálya fogalmát nem ismerik. (Auckland környékén van kb. 100 km.) De aztán hamar be kellett látnom, hogy semmi szükség az autópályákra, hisz Aucklandet elhagyva gyakorlatilag 20 percenként találkozik az ember egy-egy autóval, előzni meg nem igazán kell, és nem is nagyon lehet, legalábbis a Hondánkkal… :) Persze még így is én vagyok szerintem a leggyorsabb, mert azért a 100-110-et így is kifacsarom a verdából, had zörögjön… :)
Szóval kb. 2 óra alatt el is értünk a Franz Jozef gleccserig. Itt meg kell említenem, hogy ez a hely volt az egész Új-Zélandon tartózkodásunk leges-legdélebbi pontja. Itt kb. 2800 km voltunk csak az Anktartisztól. A gleccser a nevét természetesen Ferenc Józsefről kapta. Egy osztrák alpinista nevezte el így még az 1860-as években. Ő volt az első ember, aki fölkapaszkodott rá. Mármint a gleccserre, nem Ferenc Jóskára…. :):)
Már az odavezető út is csodálatos volt, de a gleccser egyszerűen lenyűgöző. Kocsival kb. 3 km-re lehetett megközelíteni, de gyalogosan akármeddig. Ez persze nem igaz, hisz közeledve a gleccserhez egyre nagyobb és egyre rikítóbb színű táblákkal figyelmeztettek bennünk az esetleg ránk leselkedő veszélyekre. Ahogy közeledtünk a hőmérséklet is egyre csökkent, a végén már a leheletünk is látszott. A legnagyobb veszély egyébként a leomló jég jelenti, ezért nem ajánlatos nagyon közel menni. Nem mintha ez velünk együtt bárkit is különösebben izgatott volna… :) Na jó a Sárit izgatta, de végül nem bánta meg, hogy odamerészkedtünk. :) Ebben a gleccserben az a legérdekesebb, hogy a vége már nagyon közel van a tengerhez, (kb. 10 km) és a tengerszint feletti magassága sem nagy, mármint az aljáé. :) A jégkorszakban egészen a tengerig ért, de 1750-ben is kb. 4 km-el hosszabb volt. Ebből is látszik a globális felmelegedés… Nagyon jól látszott a jég munkája, amit a hegyen végzett. Tök érdekes formákat faragott ki a hegyoldalból. Közben bármerre néztünk magas vízesések voltak, és gyönyörű zöld növényzet. A gleccser maga pedig igazi hideg-kékben pompázott. Mivel egy gleccser gyakorlatilag nagyon lassan mozgó jégfolyam, így a vége mindig leomlik, és elolvad. Pont amikor ott voltunk a közelben akkor omlott le nagy robajjal egy hatalmas darab belőle. A legjobb az egészben, hogy én eközben pont a Sárit fényképeztem a gleccserrel a háttérben. Tök jól látszik az egész… :) Majd megmutatjuk. :) Nem tudom, hogy Európában mennyire lehet megközelíteni egy gleccsert, vagy odamenni hozzá, de ez a túránk egyik legnagyobb élménye volt eddig.
Hazafelé menet Greymouth előtt megálltunk még Hokitika városában is. Hokitika egy dologról híres: a jade-kőről. Itt bányásszák a legtöbb zöld jade követ a világon, és nagy ékszergyártó központ lett ez emiatt. Megnéztük, hogy a mesterek hogyan készítik a szebbnél szebb ékszereket. :)
Greymouth felé menet arra gondoltunk, hogy ha már előző nap nem sikerült meglátnunk a puni-kukiban (Punikiaki) lévő Panecake Rocks-ot, akkor majd ma. Puni-kuki kb. 40 km-re északra fekszik Greymouth-tól, így nem álltunk meg a szállásunknál, hanem egyből tovább hajtottunk. Igen ám, csakhogy az égre nézve megint azt láttuk, amit nagyon nem szerettünk volna: felhőket, nagyon-nagyon ronda szürke felhőket. Na mindegy gondoltuk, olyan nem lehet, hogy kétszer egymásután nem tudjuk megnézni a sziklákat. Ahogy közeledtünk egyre csak sötétebbek lettek a felhők, amitől mindkettőnknek az a rossz érzése támadt, hogy ma megint tutira el fogunk ázni. Na ahogy odaértünk persze rögtön elkezdett esni. Mondjuk ez az eső nem volt annyira durva, mint az előző napi, de akkor is. A Panecake Rocks egyébként azért érdekes, mert nagyon jól látható a tenger hatalmas ereje a sziklákon. Rendes vájatokat, hasadékokat csinált a sziklákba. Olyan erővel és robajjal csapódott a szikláknak a víz, hogy kb. 10 m magasra jött föl a vízpermet. Na persze ekkor meg az történt, hogy a 3. kép után lemerült a fényképezőgép aksija. Esett az eső, és még egy rohadt képet se tudtunk csinálni… :) Hát ez a puni-kuki jól ki@#@#tt velünk… :) Na mindegy vettem gyorsan egy szép képeslapot a shopban. Puni-kuki letudva!
Este a vacsinál megismerkedtünk Mac-kel. Mac Az öreg halász és a tengerből határozottan az öreg halász volt. :) Ennek ellenére, vagy ezért nagyon tájékozott. Tudott Magyarországról, ami általában nem jellemző, valamit ismerte az összes új-zélandi extrém sportot, és egy csomó szabadidő tevékenység ötlettel is ellátott minket. Ja és nem utolsó sorban még a curlinggel is tisztában volt, ami szerintem a legfontosabb… :)
(2020 km)
2007. április 13. (péntek)
Végre :) elhagytuk a „szürke” Greymouth. Elindultunk Christchirch felé. Greymouth a Tasmán-tenger, míg Christchurch a Csendes-óceán partján fekszik, így át kellett kelnünk a Déli-Alpokon. Az összesen három lehetőség közül (az egész hegységen csak 3 út vezet keresztül) mi természetesen a legközelebbit választottuk, meg Mac is ezt ajánlotta. Ezt az átkelést Arthur’s Pass-nek, Arthur-hágónak nevezik. A legmagasabb pontja 924 m, és ott található Új-Zéland legmagasabban fekvő lakott települése. Meglepő módon Arthur’s Pass-nek hívják, és 62-en lakják. Itt még egy kávét-teát is elfogyasztottunk. Innen az út Christchurch felé egy hegyekkel övezett fennsíkon vezetett kb. 60 km-en keresztül, ami atom-zsír-király-állat-jól nézett ki. Ha most költő-író lennék, biztos letudnám írni milyen csodaszép volt, de nem vagyok, így nem is nagyon tudom, majd rakunk föl háttérképnek is zsír képeket, ha visszaértünk Auckland-be. Amúgy kb. nagyjából hatalmas nagy hegyek voltak, havas csúcsokkal, szép kék éggel, és sárga fűvel. Szerintem emiatt volt csodálatos, és egyben egyedi. Ilyet tényleg csak a Gyűrűk urában láttam, de élőben teljesen más. Ezerszer jobb. :) Azt hiszem igaza volt Mac-nek, megérte erre jönni. :)
4 óra utazás után érkeztünk meg Christchurchbe, ahol elfoglaltuk az újabb kellemes kis szállásunkat a The Marine Backpackersben. Ez nem a városközpontban van, hanem a tengerparton, így délután sétáltunk is egyet a homokos parton. Egyetlen probléma a hideggel volt csak. Nem tudom mi van, de lehet, hogy itt a tél, mert olyan hideg volt, hogy csak na. :)
Vacsi előtt még véletlenül elkeveredtünk a helyi moziba is (arra sétáltunk), és a pont akkor kezdődő Mr. Bean’s Holiday című filmen szórakoztunk még egy jót. Ami azért lehetett volna jobb is, de mindegy… :)
Ja még annyit, hogy a térképet nézegetve arra a megállapításra jutottam, hogy ugye legdélebbre előző nap voltunk a gleccsernél a távollétünk alatt, de a legtávolabbra pedig minden bizonnyal most vagyunk otthonról!!!!
(2290 km)
2007. április 12. (csütörtök)
Greymouth-ban semmi sincs, mi mégis úgy döntöttünk, hogy a következő éjszakát is itt töltjük el, és felkeressük a környék két legérdekesebb természeti látványosságát, és csak pénteken állunk tovább. Persze ebben közre játszott az is, hogy szikrázó napsütéses reggelre ébredtünk. Ez a két dolog: az előző nap már bepróbált, de nem sikerült puni-kuki :), valamint a kb. 200 km-re délre fekvő Franz Jozef gleccser.
Utunk először délnek vezetett a gleccserhez. Mielőtt elindultunk volna a túránkra, - még Auckland-ben – azon gondolkodtam, hogy milyen gyorsan fogunk tudni haladni, hisz ebben az országban az autópálya fogalmát nem ismerik. (Auckland környékén van kb. 100 km.) De aztán hamar be kellett látnom, hogy semmi szükség az autópályákra, hisz Aucklandet elhagyva gyakorlatilag 20 percenként találkozik az ember egy-egy autóval, előzni meg nem igazán kell, és nem is nagyon lehet, legalábbis a Hondánkkal… :) Persze még így is én vagyok szerintem a leggyorsabb, mert azért a 100-110-et így is kifacsarom a verdából, had zörögjön… :)
Szóval kb. 2 óra alatt el is értünk a Franz Jozef gleccserig. Itt meg kell említenem, hogy ez a hely volt az egész Új-Zélandon tartózkodásunk leges-legdélebbi pontja. Itt kb. 2800 km voltunk csak az Anktartisztól. A gleccser a nevét természetesen Ferenc Józsefről kapta. Egy osztrák alpinista nevezte el így még az 1860-as években. Ő volt az első ember, aki fölkapaszkodott rá. Mármint a gleccserre, nem Ferenc Jóskára…. :):)
Már az odavezető út is csodálatos volt, de a gleccser egyszerűen lenyűgöző. Kocsival kb. 3 km-re lehetett megközelíteni, de gyalogosan akármeddig. Ez persze nem igaz, hisz közeledve a gleccserhez egyre nagyobb és egyre rikítóbb színű táblákkal figyelmeztettek bennünk az esetleg ránk leselkedő veszélyekre. Ahogy közeledtünk a hőmérséklet is egyre csökkent, a végén már a leheletünk is látszott. A legnagyobb veszély egyébként a leomló jég jelenti, ezért nem ajánlatos nagyon közel menni. Nem mintha ez velünk együtt bárkit is különösebben izgatott volna… :) Na jó a Sárit izgatta, de végül nem bánta meg, hogy odamerészkedtünk. :) Ebben a gleccserben az a legérdekesebb, hogy a vége már nagyon közel van a tengerhez, (kb. 10 km) és a tengerszint feletti magassága sem nagy, mármint az aljáé. :) A jégkorszakban egészen a tengerig ért, de 1750-ben is kb. 4 km-el hosszabb volt. Ebből is látszik a globális felmelegedés… Nagyon jól látszott a jég munkája, amit a hegyen végzett. Tök érdekes formákat faragott ki a hegyoldalból. Közben bármerre néztünk magas vízesések voltak, és gyönyörű zöld növényzet. A gleccser maga pedig igazi hideg-kékben pompázott. Mivel egy gleccser gyakorlatilag nagyon lassan mozgó jégfolyam, így a vége mindig leomlik, és elolvad. Pont amikor ott voltunk a közelben akkor omlott le nagy robajjal egy hatalmas darab belőle. A legjobb az egészben, hogy én eközben pont a Sárit fényképeztem a gleccserrel a háttérben. Tök jól látszik az egész… :) Majd megmutatjuk. :) Nem tudom, hogy Európában mennyire lehet megközelíteni egy gleccsert, vagy odamenni hozzá, de ez a túránk egyik legnagyobb élménye volt eddig.
Hazafelé menet Greymouth előtt megálltunk még Hokitika városában is. Hokitika egy dologról híres: a jade-kőről. Itt bányásszák a legtöbb zöld jade követ a világon, és nagy ékszergyártó központ lett ez emiatt. Megnéztük, hogy a mesterek hogyan készítik a szebbnél szebb ékszereket. :)
Greymouth felé menet arra gondoltunk, hogy ha már előző nap nem sikerült meglátnunk a puni-kukiban (Punikiaki) lévő Panecake Rocks-ot, akkor majd ma. Puni-kuki kb. 40 km-re északra fekszik Greymouth-tól, így nem álltunk meg a szállásunknál, hanem egyből tovább hajtottunk. Igen ám, csakhogy az égre nézve megint azt láttuk, amit nagyon nem szerettünk volna: felhőket, nagyon-nagyon ronda szürke felhőket. Na mindegy gondoltuk, olyan nem lehet, hogy kétszer egymásután nem tudjuk megnézni a sziklákat. Ahogy közeledtünk egyre csak sötétebbek lettek a felhők, amitől mindkettőnknek az a rossz érzése támadt, hogy ma megint tutira el fogunk ázni. Na ahogy odaértünk persze rögtön elkezdett esni. Mondjuk ez az eső nem volt annyira durva, mint az előző napi, de akkor is. A Panecake Rocks egyébként azért érdekes, mert nagyon jól látható a tenger hatalmas ereje a sziklákon. Rendes vájatokat, hasadékokat csinált a sziklákba. Olyan erővel és robajjal csapódott a szikláknak a víz, hogy kb. 10 m magasra jött föl a vízpermet. Na persze ekkor meg az történt, hogy a 3. kép után lemerült a fényképezőgép aksija. Esett az eső, és még egy rohadt képet se tudtunk csinálni… :) Hát ez a puni-kuki jól ki@#@#tt velünk… :) Na mindegy vettem gyorsan egy szép képeslapot a shopban. Puni-kuki letudva!
Este a vacsinál megismerkedtünk Mac-kel. Mac Az öreg halász és a tengerből határozottan az öreg halász volt. :) Ennek ellenére, vagy ezért nagyon tájékozott. Tudott Magyarországról, ami általában nem jellemző, valamit ismerte az összes új-zélandi extrém sportot, és egy csomó szabadidő tevékenység ötlettel is ellátott minket. Ja és nem utolsó sorban még a curlinggel is tisztában volt, ami szerintem a legfontosabb… :)
(2020 km)
2007. április 13. (péntek)
Végre :) elhagytuk a „szürke” Greymouth. Elindultunk Christchirch felé. Greymouth a Tasmán-tenger, míg Christchurch a Csendes-óceán partján fekszik, így át kellett kelnünk a Déli-Alpokon. Az összesen három lehetőség közül (az egész hegységen csak 3 út vezet keresztül) mi természetesen a legközelebbit választottuk, meg Mac is ezt ajánlotta. Ezt az átkelést Arthur’s Pass-nek, Arthur-hágónak nevezik. A legmagasabb pontja 924 m, és ott található Új-Zéland legmagasabban fekvő lakott települése. Meglepő módon Arthur’s Pass-nek hívják, és 62-en lakják. Itt még egy kávét-teát is elfogyasztottunk. Innen az út Christchurch felé egy hegyekkel övezett fennsíkon vezetett kb. 60 km-en keresztül, ami atom-zsír-király-állat-jól nézett ki. Ha most költő-író lennék, biztos letudnám írni milyen csodaszép volt, de nem vagyok, így nem is nagyon tudom, majd rakunk föl háttérképnek is zsír képeket, ha visszaértünk Auckland-be. Amúgy kb. nagyjából hatalmas nagy hegyek voltak, havas csúcsokkal, szép kék éggel, és sárga fűvel. Szerintem emiatt volt csodálatos, és egyben egyedi. Ilyet tényleg csak a Gyűrűk urában láttam, de élőben teljesen más. Ezerszer jobb. :) Azt hiszem igaza volt Mac-nek, megérte erre jönni. :)
4 óra utazás után érkeztünk meg Christchurchbe, ahol elfoglaltuk az újabb kellemes kis szállásunkat a The Marine Backpackersben. Ez nem a városközpontban van, hanem a tengerparton, így délután sétáltunk is egyet a homokos parton. Egyetlen probléma a hideggel volt csak. Nem tudom mi van, de lehet, hogy itt a tél, mert olyan hideg volt, hogy csak na. :)
Vacsi előtt még véletlenül elkeveredtünk a helyi moziba is (arra sétáltunk), és a pont akkor kezdődő Mr. Bean’s Holiday című filmen szórakoztunk még egy jót. Ami azért lehetett volna jobb is, de mindegy… :)
Ja még annyit, hogy a térképet nézegetve arra a megállapításra jutottam, hogy ugye legdélebbre előző nap voltunk a gleccsernél a távollétünk alatt, de a legtávolabbra pedig minden bizonnyal most vagyunk otthonról!!!!
(2290 km)
2007. április 13., péntek
Utinaplo II.
2007. április 9. (hétfő)
Egész nap Wellingtonban voltunk. A viszonylag korai ébredés után indultunk is a belváros felé. Gyors reggeli, majd az első célpontunk a kiwik legfőbb büszkesége (legalábbis a Lonely Planet szerint), a Te Papa nemzeti múzeum volt. Ezt 1998-ban adták át, és NZ$317 millióba került. Új-Zéland összes természeti, kulturális, történelmi, stb. dolgait interaktívan bemutató 6 emeletes modern épület ez, ahová ráadásul még belépőt se kellett vennünk. :) Igazából sok minden volt a múzeumban, sőt mondhatjuk, hogy minden, ami a kiwikre, a maorikra, és országukra jellemző, de magyar szemmel ez elég kevésnek tűnt… Ugye-ugye, 150 év történelem az nem valami sok… :)
Sétáltunk kicsit a rakparton, megfigyeltük a kompot, amivel másnap továbbálltunk a Déli-sziget felé, aztán bementünk a Civic Square-re, ahol a Városháza, és a Wellington Gallery található. Aztán már nyomultunk is tovább Wellington legfontosabb turisztikai látványossága felé (megint csak a Lonely Planet szerint :) ), a Cable Car felé. Ez gyakorlatilag egy pont ugyanolyan sikló, mint ami otthon is van Budai Várban, csak szarabb. :) Kicsit meglepett minket, hogy ezt találták a legfontosabb turisztikai látványosságnak, mert igazából semmi extra nem volt benne, ráadásul az út felét egy alagútban tettük meg, szóval még látni se nagyon láttunk. Na jó mondjuk a tetejéről azért tudtunk pár szép képet csinálni az alattunk elterülő városról, és az öbölről. A fent lévő botanikus kertben sétáltunk még egy rövidet, majd visszaereszkedtünk a városba a Cable Car-ral. Utunk az utolsó említésre méltó wellingtoni helyre vezetett, a Parlamenthez. Új-Zéland első fővárosa a Déli-sziget déli részén fekvő Duniden városa volt, majd mivel Auckland hatalmas fejlődésnek indult az lett a főváros. Aztán még az 1800-as évek végén rájöttek, hogy így a Déli-szigetről nagyon nehezen tudnak az emberek ügyeket intézni és kinevezték az ország közepén fekvő Wellingtont fővárosnak. Így persze itt épült fel a Parlament is, ami most három épületből áll. A kormánynak helyet adó épületből, egy könyvtár épületből, és a gyűléseknek helyet adó Parlament épületből. Ez a 3 épület közvetlenül egymás mellett található, és ha bemész az egyikbe, nem kell kijönnöd a szabadba, hogy átmenj egy másikba. Szerencsénkre épp elértünk egy Guide által vezetett túrát, épp az utolsót aznap, így belülről is megcsodálhattuk ezt az épületegyüttest. Ami amúgy szép volt belülről, de azért a mi Parlamentünk mellett elbújhatna… Viszont a túra, a történetek, meg a körítés jobb volt annál, amit én tavaly a mi Parlamentünkben tapasztaltam. Tök sok infót tudtunk meg az itteni politikai rendszer kialakulásáról, a miniszterelnökökről, a nők szavazati jogáról (Új-Zélandon szavazhattak a nők a világon először). Még az ülésterembe is bemehettünk, ami kuriózumnak számít, de hát Húsvéthétfő volt, és ekkor azért a politikusok itt se dolgoznak…:) 66 ország ajándékozott eddig egy rá jellemző „fonatot” a Parlamentben található „nagy kőre”, köztük mi magyarok is. Ez egy piros-fehér-zöld szalagból font fonat volt, a közepén egy István királyt ábrázoló plakettel. Kértem a vezetőnket, hogy mutassa már meg, ő meg kérdezte, hogy megtudom-e mondani, hogy ki van a plaketten. Persze rögtön megismertem István királyt (olyan volt, mint Varga Miklós: hosszú haj, stb. :) ), mire ő mondta, hogy nem tudja, hogy ki volt István, de azt igen, hogy ő van a plaketten… :) Fényképezni nem lehetett a Parlamentben, így kénytelen voltam 1$-ért venni egy képeslapot erről a „kőről”. :)
A több mint egy órás túra után indultunk vissza a szállásunk felé. Gyakorlatilag 7 óra alatt bejártuk a főváros összes fontos helyét, és megnéztük az érdekességeket. Ami budapesti szemmel megint csak elég érdekes.. :)
(1040 km)
2007. április 10. (kedd)
Nem kellett korán kelnünk, mégse aludtunk sokáig. Már reggel 9-kor kijelentkeztünk a szállásunkról és felkocsikáztunk Wellington Gellért-hegyére: a Mt. Victoria-ra. Csináltunk pár zsír fényképet és már indultunk is tovább. Vagyis csak indultunk volna, mert a kompunk a Déli-szigetre csak délután 1-kor indult, és becsekkolni is csak 12-től lehetett. Úgy döntöttünk sétálunk egy kicsit. A gond az volt, hogy az orkán erejű szélben ez elég kellemetlen volt, így inkább a kocsiban ülve vártuk ki az időt.
A komp hatalmas volt. Kb. 150 autó, egy csomó lakókocsi, és még több kamion is volt a kocsiterében. Menetközben nem lehetett az autóknál lenni, mindenkinek az utastérben volt a helye. :) Még filmet is játszottak útközben, mint a repülőkön szokás. :) Én megnéztem a Cars (asszem Verdák a magyar címe) című fenomenális rajzfilmet. Az út 4 órán keresztül tartott és nem a film volt a csúcspontja, hanem a táj. :) Ahogy átértünk a Cook-szoroson, behajóztunk a Queen Charlotte Soundba. Ez gyakorlatilag egy fjord. Még sose láttunk fjordot közelről, max. csak a Travel Channel-en 11 előtt, mert 11 után másmilyen „fjordokat” láthatnak az érdeklődők. :))))) Nem mintha én valaha is néznék olyat… :) Na szóval ez a fjord csodálatos volt. Szerencsére a Nap is sütött, és még a szél is lelassult, szóval tökéletes volt minden. És gyönyörű.
Délután 5-kor érkeztünk meg Picton-ba, a Déli-szigetre. Innen még várt ránk egy 100 km-es út Nelson-ig, ahol már foglalt szállásunk volt a Tasman Bay Backpackersben. Az út első 30 km-ét szinten a Queen Charlotte Soundban tettük meg, illetve nem benne, hanem a partján, így még egyszer megcsodálhattuk a természet e remekét. Huuu, de költői vagyok vazze.. :)
Nelson különösebben nem híres semmiről, max. a zöldhéjú kagyló telepeiről. Itt tenyésztik belőle a legtöbbet a világon. Este persze nyomattam is vacsira. És rá kellett jönnöm, hogy imádom a kagylót. Mondjuk ez frissen fogott kagyló volt, és isteni. A Lonely Planet szerint Nelson a Déli-sziget legélhetőbb városa. Ebből mi sokat nem vettünk észre. Volt kb. 3 étterem, 3 kocsma, és mondjuk 15 ember a városban.
(1160 km)
2007. április 11. (szerda)
Nelson-nal átellenben a Tasmán-öböl másik oldalán található az Abel Tasman Park. A gyors péksütikből álló reggelink után ez volt a következő úti cél. Azt mondták nekünk, hogy ezt semmiképp ne hagyjuk ki, mert csodaszép. 1 órányi út után meg is érkeztünk, és tényleg csodaszép volt. Sok időt nem töltöttünk el ott, bár el lehet tölteni akár 3 napot is simán. A parkban gyönyörű kékes-zöldes-kékes a tenger, és igazi aranyszínű a homok. Ráadásul még a Nap is elő-előbukkant. Épp apálykor jártunk ott, és könyvünk szerint 6 méteres különbség is előfordul az apály és a dagály közt. Bérelhetünk volna kajakot is, hogy jobban körülnézzünk, de úgy döntöttünk, hogy nem adunk ki rá fejenként 70$-t, inkább indultunk tovább a West Coast-ra, a Nyugati-Partra.
A West Coast a Déli-sziget nyugati fele. Ide tartoznak a Déli Alpok, és a Déli-sziget Tasmán-tenger felőli oldala. Az átlagos csapadék mennyiség 5000-7000 mm évente. Ez úgy a 10-szerese az otthoninak. Gyakorlatilag vagy esik, vagy rohadt szerencséd van. :) Hát nekünk nem volt. Ahogy beértünk az Alpokba már erősen felhősödött, aztán egyszer csak rákezdett, és csak esett, esett és esett.
Először úgy gondoltuk, hogy csak Westportig megyünk el (ez a West Coast északi részén van), de aztán láttuk, hogy bőven belefér az időnkbe, ha lemegyünk egészen Greymouth-ig, ami még egy jó 90 percre van Westport-tól. Westport és Greymouth között a Tasmán-tenger partján vitt az utunk a szakadó esőben. A tengerpart lélegzetelállító. Hatalmas sziklák, óriási hullámok, a parton pedig ezerféle zöldből összeálló sűrű növényzet.
A két város között egyetlen említésre méltó hely van: Punikaiki, amit mi az egyszerűség kedvéért puni-kukinak :) hívtunk. (Amúgy 3 nappal ez előtt elhaladtunk Kuripuni település mellett is. :) ) Szóval puni-kuki híres az úgynevezett Panecake Rocks-okról. Ezek a tengerparton lévő, a víz által palacsinta alakúra formált sziklák. Mi persze megálltunk, mert eső se esett annyira épp, hogy megnézzük a sziklákat. Na, ahogy eltávolodtunk kb. 500 m-t a kocsitól, úgy nekikezdett zuhogni, hogy mire visszaértünk a kocsihoz gyakorlatilag bőrig áztunk, esernyő ide vagy oda…. Vártunk még egy kicsit, hátha eláll, de csak zuhogott, mint állat. Így aztán azt a döntést hoztuk, hogy majd megnézzük az interneten, hogy hogyan is néz ki a dolog, vagy esetleg másnap visszanézünk, ha úgy alakul.
Innen még 40 km-re volt Greymouth, ahova aztán szélsebesen, - már amennyire az eső, és rohadtul párásodó szélvédő engedte - berohantunk. A Lonely Planetben található első backpeckershez, a Neptunes Inernational Backpackershez siettünk, ahol hál’ istennek rögtön kaptunk is szobát, majd egy gyors, ámde forró zuhany után máris sokkal jobban éreztük magunkat.
Greymouth a West Coast legnagyobb városa. Kemény 13000 lakják. Pont, mint Körmendet. :) Azért hívják Greymouthnak, mert a Grey folyó itt torkollik a tengerbe (az angolul keveset tudók miatt: mouth=száj). És kb. ez a legfontosabb, valamint szinte az egyetlen dolog, amit erről a városról el lehet mondani. Ja meg, hogy este 7-re az eső is elállt, így elindultunk valami vacsit keresni, amit egy közeli pizzeriában meg is találtunk. És a végén még igaznak látszik az előző nap megismert állítás, miszerint Nelson a Déli-sziget legélhetőbb városa, hisz Greymouth-ban kb. 2 kocsma és 2 étterem van, és mondjuk 10 ember este az utcán… :)
(1570 km)
Folyt. kov....
Egész nap Wellingtonban voltunk. A viszonylag korai ébredés után indultunk is a belváros felé. Gyors reggeli, majd az első célpontunk a kiwik legfőbb büszkesége (legalábbis a Lonely Planet szerint), a Te Papa nemzeti múzeum volt. Ezt 1998-ban adták át, és NZ$317 millióba került. Új-Zéland összes természeti, kulturális, történelmi, stb. dolgait interaktívan bemutató 6 emeletes modern épület ez, ahová ráadásul még belépőt se kellett vennünk. :) Igazából sok minden volt a múzeumban, sőt mondhatjuk, hogy minden, ami a kiwikre, a maorikra, és országukra jellemző, de magyar szemmel ez elég kevésnek tűnt… Ugye-ugye, 150 év történelem az nem valami sok… :)
Sétáltunk kicsit a rakparton, megfigyeltük a kompot, amivel másnap továbbálltunk a Déli-sziget felé, aztán bementünk a Civic Square-re, ahol a Városháza, és a Wellington Gallery található. Aztán már nyomultunk is tovább Wellington legfontosabb turisztikai látványossága felé (megint csak a Lonely Planet szerint :) ), a Cable Car felé. Ez gyakorlatilag egy pont ugyanolyan sikló, mint ami otthon is van Budai Várban, csak szarabb. :) Kicsit meglepett minket, hogy ezt találták a legfontosabb turisztikai látványosságnak, mert igazából semmi extra nem volt benne, ráadásul az út felét egy alagútban tettük meg, szóval még látni se nagyon láttunk. Na jó mondjuk a tetejéről azért tudtunk pár szép képet csinálni az alattunk elterülő városról, és az öbölről. A fent lévő botanikus kertben sétáltunk még egy rövidet, majd visszaereszkedtünk a városba a Cable Car-ral. Utunk az utolsó említésre méltó wellingtoni helyre vezetett, a Parlamenthez. Új-Zéland első fővárosa a Déli-sziget déli részén fekvő Duniden városa volt, majd mivel Auckland hatalmas fejlődésnek indult az lett a főváros. Aztán még az 1800-as évek végén rájöttek, hogy így a Déli-szigetről nagyon nehezen tudnak az emberek ügyeket intézni és kinevezték az ország közepén fekvő Wellingtont fővárosnak. Így persze itt épült fel a Parlament is, ami most három épületből áll. A kormánynak helyet adó épületből, egy könyvtár épületből, és a gyűléseknek helyet adó Parlament épületből. Ez a 3 épület közvetlenül egymás mellett található, és ha bemész az egyikbe, nem kell kijönnöd a szabadba, hogy átmenj egy másikba. Szerencsénkre épp elértünk egy Guide által vezetett túrát, épp az utolsót aznap, így belülről is megcsodálhattuk ezt az épületegyüttest. Ami amúgy szép volt belülről, de azért a mi Parlamentünk mellett elbújhatna… Viszont a túra, a történetek, meg a körítés jobb volt annál, amit én tavaly a mi Parlamentünkben tapasztaltam. Tök sok infót tudtunk meg az itteni politikai rendszer kialakulásáról, a miniszterelnökökről, a nők szavazati jogáról (Új-Zélandon szavazhattak a nők a világon először). Még az ülésterembe is bemehettünk, ami kuriózumnak számít, de hát Húsvéthétfő volt, és ekkor azért a politikusok itt se dolgoznak…:) 66 ország ajándékozott eddig egy rá jellemző „fonatot” a Parlamentben található „nagy kőre”, köztük mi magyarok is. Ez egy piros-fehér-zöld szalagból font fonat volt, a közepén egy István királyt ábrázoló plakettel. Kértem a vezetőnket, hogy mutassa már meg, ő meg kérdezte, hogy megtudom-e mondani, hogy ki van a plaketten. Persze rögtön megismertem István királyt (olyan volt, mint Varga Miklós: hosszú haj, stb. :) ), mire ő mondta, hogy nem tudja, hogy ki volt István, de azt igen, hogy ő van a plaketten… :) Fényképezni nem lehetett a Parlamentben, így kénytelen voltam 1$-ért venni egy képeslapot erről a „kőről”. :)
A több mint egy órás túra után indultunk vissza a szállásunk felé. Gyakorlatilag 7 óra alatt bejártuk a főváros összes fontos helyét, és megnéztük az érdekességeket. Ami budapesti szemmel megint csak elég érdekes.. :)
(1040 km)
2007. április 10. (kedd)
Nem kellett korán kelnünk, mégse aludtunk sokáig. Már reggel 9-kor kijelentkeztünk a szállásunkról és felkocsikáztunk Wellington Gellért-hegyére: a Mt. Victoria-ra. Csináltunk pár zsír fényképet és már indultunk is tovább. Vagyis csak indultunk volna, mert a kompunk a Déli-szigetre csak délután 1-kor indult, és becsekkolni is csak 12-től lehetett. Úgy döntöttünk sétálunk egy kicsit. A gond az volt, hogy az orkán erejű szélben ez elég kellemetlen volt, így inkább a kocsiban ülve vártuk ki az időt.
A komp hatalmas volt. Kb. 150 autó, egy csomó lakókocsi, és még több kamion is volt a kocsiterében. Menetközben nem lehetett az autóknál lenni, mindenkinek az utastérben volt a helye. :) Még filmet is játszottak útközben, mint a repülőkön szokás. :) Én megnéztem a Cars (asszem Verdák a magyar címe) című fenomenális rajzfilmet. Az út 4 órán keresztül tartott és nem a film volt a csúcspontja, hanem a táj. :) Ahogy átértünk a Cook-szoroson, behajóztunk a Queen Charlotte Soundba. Ez gyakorlatilag egy fjord. Még sose láttunk fjordot közelről, max. csak a Travel Channel-en 11 előtt, mert 11 után másmilyen „fjordokat” láthatnak az érdeklődők. :))))) Nem mintha én valaha is néznék olyat… :) Na szóval ez a fjord csodálatos volt. Szerencsére a Nap is sütött, és még a szél is lelassult, szóval tökéletes volt minden. És gyönyörű.
Délután 5-kor érkeztünk meg Picton-ba, a Déli-szigetre. Innen még várt ránk egy 100 km-es út Nelson-ig, ahol már foglalt szállásunk volt a Tasman Bay Backpackersben. Az út első 30 km-ét szinten a Queen Charlotte Soundban tettük meg, illetve nem benne, hanem a partján, így még egyszer megcsodálhattuk a természet e remekét. Huuu, de költői vagyok vazze.. :)
Nelson különösebben nem híres semmiről, max. a zöldhéjú kagyló telepeiről. Itt tenyésztik belőle a legtöbbet a világon. Este persze nyomattam is vacsira. És rá kellett jönnöm, hogy imádom a kagylót. Mondjuk ez frissen fogott kagyló volt, és isteni. A Lonely Planet szerint Nelson a Déli-sziget legélhetőbb városa. Ebből mi sokat nem vettünk észre. Volt kb. 3 étterem, 3 kocsma, és mondjuk 15 ember a városban.
(1160 km)
2007. április 11. (szerda)
Nelson-nal átellenben a Tasmán-öböl másik oldalán található az Abel Tasman Park. A gyors péksütikből álló reggelink után ez volt a következő úti cél. Azt mondták nekünk, hogy ezt semmiképp ne hagyjuk ki, mert csodaszép. 1 órányi út után meg is érkeztünk, és tényleg csodaszép volt. Sok időt nem töltöttünk el ott, bár el lehet tölteni akár 3 napot is simán. A parkban gyönyörű kékes-zöldes-kékes a tenger, és igazi aranyszínű a homok. Ráadásul még a Nap is elő-előbukkant. Épp apálykor jártunk ott, és könyvünk szerint 6 méteres különbség is előfordul az apály és a dagály közt. Bérelhetünk volna kajakot is, hogy jobban körülnézzünk, de úgy döntöttünk, hogy nem adunk ki rá fejenként 70$-t, inkább indultunk tovább a West Coast-ra, a Nyugati-Partra.
A West Coast a Déli-sziget nyugati fele. Ide tartoznak a Déli Alpok, és a Déli-sziget Tasmán-tenger felőli oldala. Az átlagos csapadék mennyiség 5000-7000 mm évente. Ez úgy a 10-szerese az otthoninak. Gyakorlatilag vagy esik, vagy rohadt szerencséd van. :) Hát nekünk nem volt. Ahogy beértünk az Alpokba már erősen felhősödött, aztán egyszer csak rákezdett, és csak esett, esett és esett.
Először úgy gondoltuk, hogy csak Westportig megyünk el (ez a West Coast északi részén van), de aztán láttuk, hogy bőven belefér az időnkbe, ha lemegyünk egészen Greymouth-ig, ami még egy jó 90 percre van Westport-tól. Westport és Greymouth között a Tasmán-tenger partján vitt az utunk a szakadó esőben. A tengerpart lélegzetelállító. Hatalmas sziklák, óriási hullámok, a parton pedig ezerféle zöldből összeálló sűrű növényzet.
A két város között egyetlen említésre méltó hely van: Punikaiki, amit mi az egyszerűség kedvéért puni-kukinak :) hívtunk. (Amúgy 3 nappal ez előtt elhaladtunk Kuripuni település mellett is. :) ) Szóval puni-kuki híres az úgynevezett Panecake Rocks-okról. Ezek a tengerparton lévő, a víz által palacsinta alakúra formált sziklák. Mi persze megálltunk, mert eső se esett annyira épp, hogy megnézzük a sziklákat. Na, ahogy eltávolodtunk kb. 500 m-t a kocsitól, úgy nekikezdett zuhogni, hogy mire visszaértünk a kocsihoz gyakorlatilag bőrig áztunk, esernyő ide vagy oda…. Vártunk még egy kicsit, hátha eláll, de csak zuhogott, mint állat. Így aztán azt a döntést hoztuk, hogy majd megnézzük az interneten, hogy hogyan is néz ki a dolog, vagy esetleg másnap visszanézünk, ha úgy alakul.
Innen még 40 km-re volt Greymouth, ahova aztán szélsebesen, - már amennyire az eső, és rohadtul párásodó szélvédő engedte - berohantunk. A Lonely Planetben található első backpeckershez, a Neptunes Inernational Backpackershez siettünk, ahol hál’ istennek rögtön kaptunk is szobát, majd egy gyors, ámde forró zuhany után máris sokkal jobban éreztük magunkat.
Greymouth a West Coast legnagyobb városa. Kemény 13000 lakják. Pont, mint Körmendet. :) Azért hívják Greymouthnak, mert a Grey folyó itt torkollik a tengerbe (az angolul keveset tudók miatt: mouth=száj). És kb. ez a legfontosabb, valamint szinte az egyetlen dolog, amit erről a városról el lehet mondani. Ja meg, hogy este 7-re az eső is elállt, így elindultunk valami vacsit keresni, amit egy közeli pizzeriában meg is találtunk. És a végén még igaznak látszik az előző nap megismert állítás, miszerint Nelson a Déli-sziget legélhetőbb városa, hisz Greymouth-ban kb. 2 kocsma és 2 étterem van, és mondjuk 10 ember este az utcán… :)
(1570 km)
Folyt. kov....
2007. április 9., hétfő
Az utunk elso ket napja:)
2007. április 7. (szombat)
Gyors reggeli után olyan 10 óra magasságában indultunk el otthonról az Új-Zéland körüli túránkra. A tervünk az volt, hogy elmegyünk a kb. 350 km távolságra fekvő, hatalmas taváról és vulkánjairól híres Taupo városáig, ahol aztán megalszunk, hogy innen folytassuk tovább utunkat vasárnap. Elárulom, hogy a dolgok persze teljesen máshogy alakultak… De erről majd később.
Szóval Taupo felé menet úgy döntöttünk, hogy ha már egyszer erre járunk nézzünk be a Waiotapu Thermal Wonderlandbe. Itt számtalan különböző színű és szagú vulkanikus tavat nézhetünk meg. Volt lila, zöld, citromsárga, kék, piros, narancs, meg ezek árnyalatai.. :) A szaguk természetesen förtelmes volt, úgy látszik a Föld is rohad belülről.. :)
A kb. másfél órás sétánk után indultunk is tovább a már csak 50 km-re levő Taupo felé. A város előtt megálltunk meg Új-Zéland legnagyobb vízhozamú vízesésénél, ahol kiderült, hogy innen származik az egész ország áramellátásának 15%-a, ami a vízesés méretét látva meglepően nagy százaléknak tűnik.. :) Na és ekkor jött a feketeleves.
Beértünk a városba, és a Lonely Planet-ből kinézett első backpackers-ben kiderült, hogy se a városban, se a 40 km-re fekvő Turangiban nincs egyetlen szabad ágy sem tekintettel a húsvéti hosszú hétvégére… :) Persze gondoltunk rá, hogy Húsvét van meg minden, de múltkor is simán találtunk Rotoruán szállást szombat délután 5-kor is, szóval azt gondoltuk most se lehet gond… Hát lett… Na most akkor mi legyen tettük fel magunknak a kérdést… Arra jutottunk, hogy a következő úticélunk Napier városa a keleti parton kb. 150 km-re és ekkor 5 óra volt, hát próbáljuk meg ott. Megint elő a Lonely Planet, de most már rutinosan a telefont is használva. Persze rögtön az első hívás után kiderült, hogy az összes backpackers fullházon van, nem tudnak segíteni, de azt mondták, hogy motelben biztos találunk valamit. Ok, akkor irány Napier… 7 felé meg is érkeztünk, de persze mire odaértünk az összes motel is fullon volt. Most már aztán kezdtünk nagyon durcásak lenni, és azt boncolgatni, hogy mennyire lehet hideg éjszaka a kocsiban aludni, vagy, hogy mennyit kell innunk, hogy ezt ne érezzük… :) Persze enni se nagyon tudtunk egész nap, hisz csak róttuk a kilométereket gyors egymásutánban. Aztán végső elkeseredésünkben nekiálltunk végig hívogatni az összes Lonely Planet-es szálláslehetőséget, míg az egyik helyen sikerült egy szobát találnunk, csakhogy a hely Napiertől 100 km-re volt… Na most mi legyen?- kérdeztük már megint magunktól, de aztán persze úgy döntöttünk, hogy mi az a 100 km nekünk, főként nekem, az eddig levezetett 500 után. Így egy gyors Fish’n’Chips (rántott hal krumplival, olyan, mint nálunk a kolbász mustárral, és kenyérrel :) ) után este 8-kor el is indultunk az utolsó etapunkra. Tök sötétben, szerpentines utakon haladva, szinte senkivel nem találkozva végül megtaláltuk a Bushdale Farmpackers-t, ami szerint egy erdő közepén volt, a főúttól még 4 km-re. De a lényeg, hogy megtaláltuk. A tulajék már lefeküdtek mire odaértünk, egy angol család volt még ott, akiket bevezettem a No Limit Texas Hold’em Poker rejtelmeibe.. :) Amúgy ez egy farmon volt. Disznók, bárányok, tehenek, és csirkék közt éjszakáztunk. Ja és még annyit, hogy ez a hely már csak egy pár kilométerre volt onnan, ahol a világon először föl kell a Nap. És ez mindkettőnkben olyan érzéseket keltett, mintha eljöttünk volna a világ szélére…
(580 km)
2007. április 8. (vasárnap)
Reggel ugye a farmon ébredtünk disznóröfögésre, és bárány bégetésre. Nagy okosan már előtte este elterveztük, hogy mi legyen. Két terv volt. Az első, hogy telefonálunk Wellingtonba szállásügyben (még mindig Húsvét), és ha találunk odamegyünk, ha nem maradunk még egy éjszakát itt. Persze a telefont még szombat este megejtettük biztos, ami biztos. Szerencsére már az első backpackersben találtunk is egy szobát, bár ez volt az utolsó. Le is foglaltuk 2 éjszakára.
Tehát fél 10 tájban visszaindultunk Napierbe. A legviccesebb, hogy ha mi nem keressük meg a tulajt, ő talán nem is keresett volna minket fizetés ügyben, de persze mi nem abból a fajtából valók vagyunk…:) A táj kifejezetten szép volt, idefelé jövet ugye semmit nem láttunk belőle a sötét miatt. :)
11-kor már Napierben is voltunk és bekaptunk egy nagyon fincsi reggelit, majd városnéző sétára indultunk.
Napier arról híres, hogy 1931-ben egy hatalmas földrengés romba döntötte az akkori téglaépületek 90%-át, és a lakosság ezután úgy döntött, hogy új stílusban építi újjá az egész várost. A ’30-as évek elején ez természetesen az Art Deco volt. Így most az egész város kétszintes Art Deco épületekből áll, ami egyedülálló az egész világon. Egy óra séta után még felmentünk a város egyetlen hegyére, ahonnan megcsodáltuk a végtelen Csendes-óceánt.
Fél 2 felé indultunk tovább Wellington felé, ahová több kisebb pihenő után este 6-ra meg is érkeztünk. Gyorsan megkerestük a szállásunkat, amivel teljesen meg voltunk elégedve, és egy fincsi kínai vacsi után tértünk nyugovóra. Ja és végre sikerült megtanulnom pálcával enni, ami tök jó. :)
(1040 km)
Gyors reggeli után olyan 10 óra magasságában indultunk el otthonról az Új-Zéland körüli túránkra. A tervünk az volt, hogy elmegyünk a kb. 350 km távolságra fekvő, hatalmas taváról és vulkánjairól híres Taupo városáig, ahol aztán megalszunk, hogy innen folytassuk tovább utunkat vasárnap. Elárulom, hogy a dolgok persze teljesen máshogy alakultak… De erről majd később.
Szóval Taupo felé menet úgy döntöttünk, hogy ha már egyszer erre járunk nézzünk be a Waiotapu Thermal Wonderlandbe. Itt számtalan különböző színű és szagú vulkanikus tavat nézhetünk meg. Volt lila, zöld, citromsárga, kék, piros, narancs, meg ezek árnyalatai.. :) A szaguk természetesen förtelmes volt, úgy látszik a Föld is rohad belülről.. :)
A kb. másfél órás sétánk után indultunk is tovább a már csak 50 km-re levő Taupo felé. A város előtt megálltunk meg Új-Zéland legnagyobb vízhozamú vízesésénél, ahol kiderült, hogy innen származik az egész ország áramellátásának 15%-a, ami a vízesés méretét látva meglepően nagy százaléknak tűnik.. :) Na és ekkor jött a feketeleves.
Beértünk a városba, és a Lonely Planet-ből kinézett első backpackers-ben kiderült, hogy se a városban, se a 40 km-re fekvő Turangiban nincs egyetlen szabad ágy sem tekintettel a húsvéti hosszú hétvégére… :) Persze gondoltunk rá, hogy Húsvét van meg minden, de múltkor is simán találtunk Rotoruán szállást szombat délután 5-kor is, szóval azt gondoltuk most se lehet gond… Hát lett… Na most akkor mi legyen tettük fel magunknak a kérdést… Arra jutottunk, hogy a következő úticélunk Napier városa a keleti parton kb. 150 km-re és ekkor 5 óra volt, hát próbáljuk meg ott. Megint elő a Lonely Planet, de most már rutinosan a telefont is használva. Persze rögtön az első hívás után kiderült, hogy az összes backpackers fullházon van, nem tudnak segíteni, de azt mondták, hogy motelben biztos találunk valamit. Ok, akkor irány Napier… 7 felé meg is érkeztünk, de persze mire odaértünk az összes motel is fullon volt. Most már aztán kezdtünk nagyon durcásak lenni, és azt boncolgatni, hogy mennyire lehet hideg éjszaka a kocsiban aludni, vagy, hogy mennyit kell innunk, hogy ezt ne érezzük… :) Persze enni se nagyon tudtunk egész nap, hisz csak róttuk a kilométereket gyors egymásutánban. Aztán végső elkeseredésünkben nekiálltunk végig hívogatni az összes Lonely Planet-es szálláslehetőséget, míg az egyik helyen sikerült egy szobát találnunk, csakhogy a hely Napiertől 100 km-re volt… Na most mi legyen?- kérdeztük már megint magunktól, de aztán persze úgy döntöttünk, hogy mi az a 100 km nekünk, főként nekem, az eddig levezetett 500 után. Így egy gyors Fish’n’Chips (rántott hal krumplival, olyan, mint nálunk a kolbász mustárral, és kenyérrel :) ) után este 8-kor el is indultunk az utolsó etapunkra. Tök sötétben, szerpentines utakon haladva, szinte senkivel nem találkozva végül megtaláltuk a Bushdale Farmpackers-t, ami szerint egy erdő közepén volt, a főúttól még 4 km-re. De a lényeg, hogy megtaláltuk. A tulajék már lefeküdtek mire odaértünk, egy angol család volt még ott, akiket bevezettem a No Limit Texas Hold’em Poker rejtelmeibe.. :) Amúgy ez egy farmon volt. Disznók, bárányok, tehenek, és csirkék közt éjszakáztunk. Ja és még annyit, hogy ez a hely már csak egy pár kilométerre volt onnan, ahol a világon először föl kell a Nap. És ez mindkettőnkben olyan érzéseket keltett, mintha eljöttünk volna a világ szélére…
(580 km)
2007. április 8. (vasárnap)
Reggel ugye a farmon ébredtünk disznóröfögésre, és bárány bégetésre. Nagy okosan már előtte este elterveztük, hogy mi legyen. Két terv volt. Az első, hogy telefonálunk Wellingtonba szállásügyben (még mindig Húsvét), és ha találunk odamegyünk, ha nem maradunk még egy éjszakát itt. Persze a telefont még szombat este megejtettük biztos, ami biztos. Szerencsére már az első backpackersben találtunk is egy szobát, bár ez volt az utolsó. Le is foglaltuk 2 éjszakára.
Tehát fél 10 tájban visszaindultunk Napierbe. A legviccesebb, hogy ha mi nem keressük meg a tulajt, ő talán nem is keresett volna minket fizetés ügyben, de persze mi nem abból a fajtából valók vagyunk…:) A táj kifejezetten szép volt, idefelé jövet ugye semmit nem láttunk belőle a sötét miatt. :)
11-kor már Napierben is voltunk és bekaptunk egy nagyon fincsi reggelit, majd városnéző sétára indultunk.
Napier arról híres, hogy 1931-ben egy hatalmas földrengés romba döntötte az akkori téglaépületek 90%-át, és a lakosság ezután úgy döntött, hogy új stílusban építi újjá az egész várost. A ’30-as évek elején ez természetesen az Art Deco volt. Így most az egész város kétszintes Art Deco épületekből áll, ami egyedülálló az egész világon. Egy óra séta után még felmentünk a város egyetlen hegyére, ahonnan megcsodáltuk a végtelen Csendes-óceánt.
Fél 2 felé indultunk tovább Wellington felé, ahová több kisebb pihenő után este 6-ra meg is érkeztünk. Gyorsan megkerestük a szállásunkat, amivel teljesen meg voltunk elégedve, és egy fincsi kínai vacsi után tértünk nyugovóra. Ja és végre sikerült megtanulnom pálcával enni, ami tök jó. :)
(1040 km)
2007. április 6., péntek
Elutazunk :)
Eloszor is szeretnenk: Kellemes Husveti Unnepeket Kivanni Mindenkinek!
Mi holnap(szombat) reggel elutazunk az Uj-Zeland koruli turankra. Kulonosebben meg semmi sincs megtervezve, megyunk aztan majd lesz ahogy lesz. Kb. 12 napra tevezzuk a turat, persze beleertve -+2 napot. Az egyetlen biztos pont, hogy kedden delben Wellingtonban be kell csekkolnunk a Deli-sziget fele indulo komphajora. Remelem jo lesz az ido es nem tengeribetegen fogunk megerkezni a 3 es fel oras hajokazas utan...:) Meg persze azert is, mert szep idoben szep kepeket tudunk kesziteni a Cook-szorosrol.:) Azt meg nem tudjuk, hogy mennyi idot tudunk internet elott tolteni, meg persze nem is fogjuk eroltetni, mert inkabb a tajban gyonyorkodunk, de azert neha probalunk majd keresni egy-egy internet cafet, hogy elujsagoljuk, hogy epp merre jarunk, vagy, hogy mi a helyzet velunk...
Tegnap Edike befejezte a sulit, kapott cerificate-t is, ahogy lentebb lathatjatok. Este meg elmentunk egy moziba is, ahol megneztuk az uj-zelandi filmgyartas egy ujdonsult remekmuvet, ez egy horror-komedia, szerintem erdemes megnezni a trailer-et:))): Black Sheep. Evente kb. 4-5 film keszul Uj-Zelandon, ez az elso ebben az evben...:) Mi mindenesetre jol szorakoztunk...
Ma meg megtartottuk a Husvetunkat, reggel kalacsot (ami inkabb kuglof volt) ettunk sonkaval, tormaval, fott tojassal, meg mindennel, ami kell.:) Lasd kepek..:)
Itt valamiert a Nagypentek a nagyobb unnep, ez itt munkaszuneti nap, persze a Husvet-Hetfo is, de ugy erzekeltuk, valahogy a pentek nagyobb...
Kellemes Husvetot megegyszer!
Majd jelentkezunk!
:)
Mi holnap(szombat) reggel elutazunk az Uj-Zeland koruli turankra. Kulonosebben meg semmi sincs megtervezve, megyunk aztan majd lesz ahogy lesz. Kb. 12 napra tevezzuk a turat, persze beleertve -+2 napot. Az egyetlen biztos pont, hogy kedden delben Wellingtonban be kell csekkolnunk a Deli-sziget fele indulo komphajora. Remelem jo lesz az ido es nem tengeribetegen fogunk megerkezni a 3 es fel oras hajokazas utan...:) Meg persze azert is, mert szep idoben szep kepeket tudunk kesziteni a Cook-szorosrol.:) Azt meg nem tudjuk, hogy mennyi idot tudunk internet elott tolteni, meg persze nem is fogjuk eroltetni, mert inkabb a tajban gyonyorkodunk, de azert neha probalunk majd keresni egy-egy internet cafet, hogy elujsagoljuk, hogy epp merre jarunk, vagy, hogy mi a helyzet velunk...
Tegnap Edike befejezte a sulit, kapott cerificate-t is, ahogy lentebb lathatjatok. Este meg elmentunk egy moziba is, ahol megneztuk az uj-zelandi filmgyartas egy ujdonsult remekmuvet, ez egy horror-komedia, szerintem erdemes megnezni a trailer-et:))): Black Sheep. Evente kb. 4-5 film keszul Uj-Zelandon, ez az elso ebben az evben...:) Mi mindenesetre jol szorakoztunk...
Ma meg megtartottuk a Husvetunkat, reggel kalacsot (ami inkabb kuglof volt) ettunk sonkaval, tormaval, fott tojassal, meg mindennel, ami kell.:) Lasd kepek..:)
Itt valamiert a Nagypentek a nagyobb unnep, ez itt munkaszuneti nap, persze a Husvet-Hetfo is, de ugy erzekeltuk, valahogy a pentek nagyobb...
Kellemes Husvetot megegyszer!
Majd jelentkezunk!
:)
Hi!
Auckland International Language School
Edike Maki-val Japanbol
Edike utolso napja a delelotti csoportban
Eathen-nel Koreabol
Mohamed Szaudi-Arabiabol, es Wayne-nel Koreabol
Utolso nap a delutani csoportban
Paul-lal, a kedvenc tanarral
Auckland International Language School
Certificate in English
Yomiko-tol kapott ajandek
A Husveti reggelit mar penteken megtartottuk :) (Csak, mert szombaton utazunk...:) )
A Don reggelije a szabadban!!! Husvetkor
2007. április 4., szerda
Elfelejtettem valamit:))
Itt lakunk:
Ide klikk!!!
A haz a zold nyil melletti feher tetos..:)))
Lehet kizoomolni, bezoomolni, es eldonteni, hogy jo helyen vagyunk-e...
:)
Ide klikk!!!
A haz a zold nyil melletti feher tetos..:)))
Lehet kizoomolni, bezoomolni, es eldonteni, hogy jo helyen vagyunk-e...
:)
Es akkor most szoban is... :)
Ott tartottam legutobb asszem, hogy kagylot megyunk enni az este (ez penteken volt)... Szoval mentunk is a Barbaraval, es ettunk is, meg osztrigat is, ami kifejezetten kellemes volt, leszamitva, hogy meg fickandozott...:) A tobbiek csak kesobb erkeztek, mert a tanarnojuknel volt barbecue party. Mire odaertek mi a Barbaraval mar benyakaltunk 2 uveg vorosbort, ugyhogy eleg vidam allapotban talaltak minket.. :) Aztan valahogy benyakaltunk, - igaz ekkor mar oten - kb. meg 4 vagy 5 uveggel, meg a Vika baratja (asszem Brain) vett meg nekem valami piat, amire vissza is hivtam...:) A neve C.C. Dry in short glas volt, de fogalmam sincs mi volt benne...:)) Aztan arrol sincs fogalmam, hogy hogy jottunk haza, csak, hogy szombat reggel eleg kellemetlenul ereztem magam, es a nyelvem meg kek volt a vorosbortol...:)))))
A szombat pihengetessel telt, legalabbis az en reszemrol, Edike pedig isteni fincsi Ujhazi tyukhuslevest csinalt, raadasul annyit, hogy vasarnapra is maradt...:)
Delutan csorgott a telefonom, hogy a magyar ismeroseinknel barbecue party van... Hat ezt persze nem hagyhattuk ki. Megismerkedtunk meg jo sok itt elo magyarral is, es jol ereztuk magunkat es b*zmegoltunk is, ahogy kell, szoval jo volt..:) A pialast most kihagytuk ket dolog miatt: elsosorban azert, mert kocsival mentunk, bar ez itt Uj-Zelandon nem szamit, de en nagyon szeretek meg egy korttyal se beszallni a kocsiba, hisz tudjatok, masodreszben pedig az elozo este eleg mely nyomokat hagyott legalabbis bennem...:))))) Szoval volt csirke, kalbasz, meg minden finomsag... :) Krumpli most nem volt...:) Es elmult mar ejfel mikor hazaindultunk...
Vasarnap szerintem pihentunk egesz nap, de most konkretan nem emlekszem, azt tudom, hogy vacsorazni elmentunk a KFC-be, mert mar nagyon kivantam a gyorsettermi kajat. Otthon legalabb hetente ketszer eszunk ilyen helyen, itt meg talan egyszer ettunk miota itt vagyunk... Szoval mar nagyon megkivantam ezert nyomattunk egy fincsi csipos csirke szendvicset..:)
Hetvon hajnalban megerkezett Bonnie Amerikabol. O a Barbara amerikai baratnoje, es atruccant nyaralni egy kicsit ide. Mar 60 folott van, ugyhogy raer utazgatni, legalabbis ezt mondta, ugyhogy gondolom igaz is...:) Amugy Bushrol az a velemenye, hogy: Atomot a Feher Hazra!:)))))))) Ugyhogy hetfon mig Sari a suliban volt mi varosnezo korutra vittuk. Voltunk Mission Bay-nel, a Mt. Eden-en, meg setaltunk a Queen Str.-en is. Aztan 3-kor folvettuk a Sarit a sulinal es hazahuztunk... Aztan meg kesobb elmentunk 3-an a Barbaraval uszni egyet a Millford Bay-re. Aprilis van, ugyhogy muszaj volt kiprobalnunk, hogy meg jo-e a viz.:) Edike nem jott be, de szerintem banhatja..:) A levego azert mar huvosebb, mint mondjuk 3 hete, de a viz meg kifejezetten jo volt, leszamitva a belemenes 2-3 percet...:))))
Tegnap delelott Barbaraek elindultak a Deli-szigetre, ugyhogy most egyedul vagyunk az egesz hazban...:)
A "magyar" buliban megismerkedtem hal'istennek egy autoszerelo gyerekkel, mert a kocsira uj WOF-t (WOF: Warranty of Fitness, amolyan muszaki fele) kellett csinaltatnom, mert a jovo heten jart volna le es akkor mar valoszinuleg mar mi sem leszunk itt. Szoval megbeszeltem egy keddi idopontot, hogy akkor elviszem a muhelybe, ahol dolgoznak, hogy lecsekkoljak, es leWOFoltassak. Eleg vicces volt. Ment vele a fonok egy kort, aki amugy irani, es kiprobalta, hogy fog-e a fek, meg a kezi fek, aztan az adatlapra meg beirta szazalekban, hogy mekkora az elteres a fekerok kozott...:))))) Asszem 16.78%.:))))))) A csavonak eleg jo erzeke van a dolgokhoz asszem...:))) Aztan megneztek, hogy jok-e a biztonsagi ovek, meg a lampak, meg ilyesmi es persze siman megadtak a WOF-ot. Aztan mondtam, hogy a Deli-szigetre tervezunk kirandulast, ugyhogy a viccet felreteve nezze mar meg ugy is a verdat. Az egyik ekszijat is ki kellett cserelni, mert mar nagyon szakadas kozeli allapotban volt, meg sajnos ket gumit is, mert tukor simak voltak, es azert 4000-5000 km-t esoben, meg mindenben eleg gazos lett volna megtenni... Amugy a magyar srac is azt mondta, hogy szerinte is erdemes kicsereltetni, mert az eladasnal is sokat dob a latban, ha jok a gumik. Mondtam, hogy mennyiert vettem, es mondtak, hogy majdnem a duplajat eri, ugyhogy remelem jol el tudom majd adni, vagy ha nagyon surgos lesz, akkor legalabb annyiert amennyiert vettem....
Ma pedig DVD-t neztem, mert tegnap vettunk ki. Egy csomo film meg van magyar felirattal a tekaban, sot amit ma neztem, annak meg magyar szinkronja is volt...:) Most pedig varom Ediket, aki barmelyik pillanatban itthon lehet.
Sajnos munkat nem talaltam. Meg az Udvhadseregtol se hivtak vissza, pedig legkesobb tegnapra igertek, es komolyan azt hittem, hogy vissza fognak hivni....:(((( A legviccesebb az egeszben, hogy ugy erzem mindent megtettem, de meg se sikerult... Elkuldtem 70-80 oneletrajzot, folhivtam allashirdeteseket is, meg boltokba is bementem, sot hat allasinterjukon is voltam, es semmi.....:(((((( Az az igazsag, ha barmilyen olyan szakmam lenne, ami hianyszakma, akkor konnyebb lenne sokkal, de annelkul nagyon nehez, mert inkabb felveszik a kiwiket, mint mast... Ami persze termeszetes.... Ugyhogy most mar kb. 99%-ra tudom mondani, hogy hazamegyunk, hisz egyszeruen nem eri meg itt maradnunk. Csak a repjegyunk atiratasa 100.000 Ft lenne, es ha tovabbra se jon ossze semmi..... Szoval ertitek. A legrosszabb az egeszben, hogy igazabol maradnank, mert jol erezzuk magunkat, meg a nyelv szempontjabol qrva jo mindkettonknek (a Sari nagyon sokat fejlodott), de hat nem eri meg.... Ezert ugy dontottunk, hogy szombaton mi is elindulunk a Deli-sziget fele, aztan majd meglatjuk mi lesz, meglatjuk mennyire fogy a love, de mindenesetre 2 hetre tervezzuk a turat... Itt a Nagypentek munkaszunet, ugyhogy mar sulija se lesz a Sarinak, akkor pihengetunk es osszepakolunk es elindulunk az Anktartisz fele, vagyis csak az iranyaba...:)
Na mindenkinek minden jot, aki kepes volt ezt a sok rizsat vegigolvasni!
Puszi!
;-)
A szombat pihengetessel telt, legalabbis az en reszemrol, Edike pedig isteni fincsi Ujhazi tyukhuslevest csinalt, raadasul annyit, hogy vasarnapra is maradt...:)
Delutan csorgott a telefonom, hogy a magyar ismeroseinknel barbecue party van... Hat ezt persze nem hagyhattuk ki. Megismerkedtunk meg jo sok itt elo magyarral is, es jol ereztuk magunkat es b*zmegoltunk is, ahogy kell, szoval jo volt..:) A pialast most kihagytuk ket dolog miatt: elsosorban azert, mert kocsival mentunk, bar ez itt Uj-Zelandon nem szamit, de en nagyon szeretek meg egy korttyal se beszallni a kocsiba, hisz tudjatok, masodreszben pedig az elozo este eleg mely nyomokat hagyott legalabbis bennem...:))))) Szoval volt csirke, kalbasz, meg minden finomsag... :) Krumpli most nem volt...:) Es elmult mar ejfel mikor hazaindultunk...
Vasarnap szerintem pihentunk egesz nap, de most konkretan nem emlekszem, azt tudom, hogy vacsorazni elmentunk a KFC-be, mert mar nagyon kivantam a gyorsettermi kajat. Otthon legalabb hetente ketszer eszunk ilyen helyen, itt meg talan egyszer ettunk miota itt vagyunk... Szoval mar nagyon megkivantam ezert nyomattunk egy fincsi csipos csirke szendvicset..:)
Hetvon hajnalban megerkezett Bonnie Amerikabol. O a Barbara amerikai baratnoje, es atruccant nyaralni egy kicsit ide. Mar 60 folott van, ugyhogy raer utazgatni, legalabbis ezt mondta, ugyhogy gondolom igaz is...:) Amugy Bushrol az a velemenye, hogy: Atomot a Feher Hazra!:)))))))) Ugyhogy hetfon mig Sari a suliban volt mi varosnezo korutra vittuk. Voltunk Mission Bay-nel, a Mt. Eden-en, meg setaltunk a Queen Str.-en is. Aztan 3-kor folvettuk a Sarit a sulinal es hazahuztunk... Aztan meg kesobb elmentunk 3-an a Barbaraval uszni egyet a Millford Bay-re. Aprilis van, ugyhogy muszaj volt kiprobalnunk, hogy meg jo-e a viz.:) Edike nem jott be, de szerintem banhatja..:) A levego azert mar huvosebb, mint mondjuk 3 hete, de a viz meg kifejezetten jo volt, leszamitva a belemenes 2-3 percet...:))))
Tegnap delelott Barbaraek elindultak a Deli-szigetre, ugyhogy most egyedul vagyunk az egesz hazban...:)
A "magyar" buliban megismerkedtem hal'istennek egy autoszerelo gyerekkel, mert a kocsira uj WOF-t (WOF: Warranty of Fitness, amolyan muszaki fele) kellett csinaltatnom, mert a jovo heten jart volna le es akkor mar valoszinuleg mar mi sem leszunk itt. Szoval megbeszeltem egy keddi idopontot, hogy akkor elviszem a muhelybe, ahol dolgoznak, hogy lecsekkoljak, es leWOFoltassak. Eleg vicces volt. Ment vele a fonok egy kort, aki amugy irani, es kiprobalta, hogy fog-e a fek, meg a kezi fek, aztan az adatlapra meg beirta szazalekban, hogy mekkora az elteres a fekerok kozott...:))))) Asszem 16.78%.:))))))) A csavonak eleg jo erzeke van a dolgokhoz asszem...:))) Aztan megneztek, hogy jok-e a biztonsagi ovek, meg a lampak, meg ilyesmi es persze siman megadtak a WOF-ot. Aztan mondtam, hogy a Deli-szigetre tervezunk kirandulast, ugyhogy a viccet felreteve nezze mar meg ugy is a verdat. Az egyik ekszijat is ki kellett cserelni, mert mar nagyon szakadas kozeli allapotban volt, meg sajnos ket gumit is, mert tukor simak voltak, es azert 4000-5000 km-t esoben, meg mindenben eleg gazos lett volna megtenni... Amugy a magyar srac is azt mondta, hogy szerinte is erdemes kicsereltetni, mert az eladasnal is sokat dob a latban, ha jok a gumik. Mondtam, hogy mennyiert vettem, es mondtak, hogy majdnem a duplajat eri, ugyhogy remelem jol el tudom majd adni, vagy ha nagyon surgos lesz, akkor legalabb annyiert amennyiert vettem....
Ma pedig DVD-t neztem, mert tegnap vettunk ki. Egy csomo film meg van magyar felirattal a tekaban, sot amit ma neztem, annak meg magyar szinkronja is volt...:) Most pedig varom Ediket, aki barmelyik pillanatban itthon lehet.
Sajnos munkat nem talaltam. Meg az Udvhadseregtol se hivtak vissza, pedig legkesobb tegnapra igertek, es komolyan azt hittem, hogy vissza fognak hivni....:(((( A legviccesebb az egeszben, hogy ugy erzem mindent megtettem, de meg se sikerult... Elkuldtem 70-80 oneletrajzot, folhivtam allashirdeteseket is, meg boltokba is bementem, sot hat allasinterjukon is voltam, es semmi.....:(((((( Az az igazsag, ha barmilyen olyan szakmam lenne, ami hianyszakma, akkor konnyebb lenne sokkal, de annelkul nagyon nehez, mert inkabb felveszik a kiwiket, mint mast... Ami persze termeszetes.... Ugyhogy most mar kb. 99%-ra tudom mondani, hogy hazamegyunk, hisz egyszeruen nem eri meg itt maradnunk. Csak a repjegyunk atiratasa 100.000 Ft lenne, es ha tovabbra se jon ossze semmi..... Szoval ertitek. A legrosszabb az egeszben, hogy igazabol maradnank, mert jol erezzuk magunkat, meg a nyelv szempontjabol qrva jo mindkettonknek (a Sari nagyon sokat fejlodott), de hat nem eri meg.... Ezert ugy dontottunk, hogy szombaton mi is elindulunk a Deli-sziget fele, aztan majd meglatjuk mi lesz, meglatjuk mennyire fogy a love, de mindenesetre 2 hetre tervezzuk a turat... Itt a Nagypentek munkaszunet, ugyhogy mar sulija se lesz a Sarinak, akkor pihengetunk es osszepakolunk es elindulunk az Anktartisz fele, vagyis csak az iranyaba...:)
Na mindenkinek minden jot, aki kepes volt ezt a sok rizsat vegigolvasni!
Puszi!
;-)
2007. április 3., kedd
A hetvege kepekben:)
Az elso "magyar" dolog, amit itt talaltam (Auckland Art Galery)
2 napig egyfolytaban szakadt az eso... Ez meg a kiwiknek is sok volt:)
Sari a suliban:)
Keszul a jo magyar szilvasgomboc
Edike es kedvenc tanarnoje (Barbecue party a tanarnonel)
Hat ennek bizony nem lett szep vege... The Belgian Cafe, Auckland
Megjott Bonnie(feherben) Amerikabol. O Barbara baratnoje, es most egyutt utazgatnak a Deli-szigeten. (Mt. Eden, Auckland)
Uj-Zelandon szokas, hogy a keresztezodesekben minden iranyban egyszerre kapnak zoldet a gyalogosok (az autok termeszetesen nem mehetnek). Na most ebbol mindig hatalmas kavarodas van, mert mindenki keresztul-kasul setalgat...:)
2007. március 30., péntek
Hi all!
Pentek delutan van, ma este az itteni Belga sorozobe megyunk kagylot enni a valtozatossag kedveert.:)
Tegnap szilvasgombocot csinaltunk, mert a Barbara (svajci lakotarsunk) az ajandekba hozott magyar szakacskonyvben megtalalta a receptjet es mindenkeppen ki akarta probalni. Hat en gyurtam a tesztat hozza, eleg komoly szenvedes volt el kell, hogy aruljam.. Mondhatnam szopas, de azert jo lett, meg aszilvasgomboc is. Bar a Barbara prezli nelkul ette, amitol szerintem eleg furcsan nezett ki, de o tudja...
Kulonben ez az egesz fozes dolog csak azert alakult, mert itt ket napig megallas nelkul szakadt az eso, es nem tudtunk sehova se menni. Ma mar csak neha szemerkelt egy kicsit... Viszont annyi eso esett, mint allat. A hirekben mondtak, hogy 50 eve nem volt ennyi egy nap alatt. Egy tolunk kb. 100 km-re eszakra levo varoskaban, Kerikeriben 471 mm eso esett egy nap alatt... Csak ugy megemlitem, hogy Budapesten az eves atlag olyan 800 mm, az Alfold szarazabb reszein meg 450-500 mm... Szoval qrva sok eso esett, es ezert a folyok is megaradtak, mint allat. Na most Uj-Zelandon komoly folyokrol nem lehet beszelni, mert a tenger mindenhol nagyon kozel van. 125 km a legtavolabbi pont a tengertol.:) Igy en inkabb csak patakokat mondanek. Na de mindegy a lenyeg, hogy megaradtak, ezert egy csomo utat le kellett zarni. Raadasul a dagaly is jol megszivatta a folyok mellett eloket, mert visszanyomta a vizet, es nem engedte a tengerbe folyni...:) Szoval eszakon jopar birka farmot elontott a viz.:)
A sok viz miatt most meg nagyon magas a paratartalom. Ez egyebkent amugy is magas az ocean miatt, de most szerintem olyan 100% korul lehet. Ami engem kulonosebben nem zavar, egy gond van vele, hogy ma mostunk, mert mar alig van tiszta mezunk, de rohadtul nem akarnak szaradni... Es meg a szel se fuj igazan, hogy egy kicsit legalabb segetsen a szaradasban...
Es a rossz ido miatt szerdan olyan tortent, ami meg soha miota itt vagyunk...: Nem lattuk a Napot. Hat ennek is el kellett jonnie egyszer....:)
Tegnap voltam meg allasinterjun is megint. A Salvation Army (magyarul: az udvhadsereg:) ) nevu kereszteny gyulekezet hirdetett meg egy sofor allast, amire persze jelentkeztem, mint mar kb. 70 helyre.. Szoval a szakado esoben elmentem a templomjukba, ahol egy soldier (katona) es a captain (a vezetojuk, a kapitany) kerdezgetett.(Mert igy hivjak magukat:) ) Vagyis inkabb csak meseltek, hogy mi lenne a melo, inkabb en kerdezgettem...:) A melo tetszene is, mert arrol lenne szo, hogy ha valaki felajanl valamit nekik, akkor nekem kene elmenni erte az emberhez egy furgonnal, folpakolni a cumot, es bevinni a boltjukba, ott meg kipakolni es elpakolni a helyere, hogy el tudjak adni. A bevetelt meg odaadjak a szegeny arva maori gyerekeknek, meg mittudomen, hogy kiknek..:) A problema az allassal az, hogy igazabol rafizetes nekem, mert csak resz-munkaidos munka lenne, napi 5 ora. Es csak a repulojegyunk megvaltoztatasahoz kellene egy honapot dolgoznom, es akkor meg nem ettunk semmit, meg nem csinaltunk semmit.... Raadasul emellett nem is nagyon lehetne mas munkat talalni, mert egyik nap koran kell menni, es koran hazajonni, masik nap, meg kesobb menni, es kesobb hazajonni... Persze kerdeztem, hogy ok ezt egy allando munkanak gondoljak-e, vagy csak ideiglenessen kell nekik valaki, mire mondtak, hogy ok mindenkepp evekben gondolkodnak... Ugye mi meg maximum is csak egy evben gondolkodunk (es atverni meg nem igazan szeretnem oket, ez nem Magyarorszag:)...) Ja es meg azt mondtak, mert ugye kerdeztem, hogy esetleg nincs-e teljes munkaidos munkara lehetoseg, vagy valami, hogy a kovetkezo 6 honapban ez a munka es mas sem lesz teljes munkaidos, mert ennyi penzuk van... Az allamtol, meg a varostol kapott penzekbol elnek, meg palyazatokbol... Legalabbis ezt mondtak, es gondolom nem hazudtak, az nem fer ossze a kereszteny erkolccsel... En mar csak tudom....:)))
Mindenesetre hetfon vagy kedden visszaszolnak, hogy mi van, mi meg addig Edikevel megbeszeljuk, hogy mi legyen... A munkahoz lenne kedvem, most tenyleg az szitu, hogy tobbe kerul a leves, mint a hus, hogy egy zsir magyar szolas mondassal zarjam a mai litaniat.(ahogy egy iazi udvhadsereges csavo mondana...:)))))))))) )
Tegnap szilvasgombocot csinaltunk, mert a Barbara (svajci lakotarsunk) az ajandekba hozott magyar szakacskonyvben megtalalta a receptjet es mindenkeppen ki akarta probalni. Hat en gyurtam a tesztat hozza, eleg komoly szenvedes volt el kell, hogy aruljam.. Mondhatnam szopas, de azert jo lett, meg aszilvasgomboc is. Bar a Barbara prezli nelkul ette, amitol szerintem eleg furcsan nezett ki, de o tudja...
Kulonben ez az egesz fozes dolog csak azert alakult, mert itt ket napig megallas nelkul szakadt az eso, es nem tudtunk sehova se menni. Ma mar csak neha szemerkelt egy kicsit... Viszont annyi eso esett, mint allat. A hirekben mondtak, hogy 50 eve nem volt ennyi egy nap alatt. Egy tolunk kb. 100 km-re eszakra levo varoskaban, Kerikeriben 471 mm eso esett egy nap alatt... Csak ugy megemlitem, hogy Budapesten az eves atlag olyan 800 mm, az Alfold szarazabb reszein meg 450-500 mm... Szoval qrva sok eso esett, es ezert a folyok is megaradtak, mint allat. Na most Uj-Zelandon komoly folyokrol nem lehet beszelni, mert a tenger mindenhol nagyon kozel van. 125 km a legtavolabbi pont a tengertol.:) Igy en inkabb csak patakokat mondanek. Na de mindegy a lenyeg, hogy megaradtak, ezert egy csomo utat le kellett zarni. Raadasul a dagaly is jol megszivatta a folyok mellett eloket, mert visszanyomta a vizet, es nem engedte a tengerbe folyni...:) Szoval eszakon jopar birka farmot elontott a viz.:)
A sok viz miatt most meg nagyon magas a paratartalom. Ez egyebkent amugy is magas az ocean miatt, de most szerintem olyan 100% korul lehet. Ami engem kulonosebben nem zavar, egy gond van vele, hogy ma mostunk, mert mar alig van tiszta mezunk, de rohadtul nem akarnak szaradni... Es meg a szel se fuj igazan, hogy egy kicsit legalabb segetsen a szaradasban...
Es a rossz ido miatt szerdan olyan tortent, ami meg soha miota itt vagyunk...: Nem lattuk a Napot. Hat ennek is el kellett jonnie egyszer....:)
Tegnap voltam meg allasinterjun is megint. A Salvation Army (magyarul: az udvhadsereg:) ) nevu kereszteny gyulekezet hirdetett meg egy sofor allast, amire persze jelentkeztem, mint mar kb. 70 helyre.. Szoval a szakado esoben elmentem a templomjukba, ahol egy soldier (katona) es a captain (a vezetojuk, a kapitany) kerdezgetett.(Mert igy hivjak magukat:) ) Vagyis inkabb csak meseltek, hogy mi lenne a melo, inkabb en kerdezgettem...:) A melo tetszene is, mert arrol lenne szo, hogy ha valaki felajanl valamit nekik, akkor nekem kene elmenni erte az emberhez egy furgonnal, folpakolni a cumot, es bevinni a boltjukba, ott meg kipakolni es elpakolni a helyere, hogy el tudjak adni. A bevetelt meg odaadjak a szegeny arva maori gyerekeknek, meg mittudomen, hogy kiknek..:) A problema az allassal az, hogy igazabol rafizetes nekem, mert csak resz-munkaidos munka lenne, napi 5 ora. Es csak a repulojegyunk megvaltoztatasahoz kellene egy honapot dolgoznom, es akkor meg nem ettunk semmit, meg nem csinaltunk semmit.... Raadasul emellett nem is nagyon lehetne mas munkat talalni, mert egyik nap koran kell menni, es koran hazajonni, masik nap, meg kesobb menni, es kesobb hazajonni... Persze kerdeztem, hogy ok ezt egy allando munkanak gondoljak-e, vagy csak ideiglenessen kell nekik valaki, mire mondtak, hogy ok mindenkepp evekben gondolkodnak... Ugye mi meg maximum is csak egy evben gondolkodunk (es atverni meg nem igazan szeretnem oket, ez nem Magyarorszag:)...) Ja es meg azt mondtak, mert ugye kerdeztem, hogy esetleg nincs-e teljes munkaidos munkara lehetoseg, vagy valami, hogy a kovetkezo 6 honapban ez a munka es mas sem lesz teljes munkaidos, mert ennyi penzuk van... Az allamtol, meg a varostol kapott penzekbol elnek, meg palyazatokbol... Legalabbis ezt mondtak, es gondolom nem hazudtak, az nem fer ossze a kereszteny erkolccsel... En mar csak tudom....:)))
Mindenesetre hetfon vagy kedden visszaszolnak, hogy mi van, mi meg addig Edikevel megbeszeljuk, hogy mi legyen... A munkahoz lenne kedvem, most tenyleg az szitu, hogy tobbe kerul a leves, mint a hus, hogy egy zsir magyar szolas mondassal zarjam a mai litaniat.(ahogy egy iazi udvhadsereges csavo mondana...:)))))))))) )
2007. március 27., kedd
Utbaigazitas:)
Mivel a Tamas lusta volt es nem adott a kepeknek cimet illetve valamifele utbaigazitast, hogy kiket lehet a kepeken latni, majd en adok:)
Szoval a legalso csoport kepen balrol jobbra haladva: Jenny Koreabol (neki nem ez az igazi neve, csak a Homestay-mother-je nem tudta kimondnai a koreai nevet, inkabb atkeresztelte...klassz, mi?:))Majd jon Vika Moszkvabol, utana Chiaki (ejtsd Csiaki) Japanbol, Agi es Andras illetve mi Magyarorszag:)
Szoval a legalso csoport kepen balrol jobbra haladva: Jenny Koreabol (neki nem ez az igazi neve, csak a Homestay-mother-je nem tudta kimondnai a koreai nevet, inkabb atkeresztelte...klassz, mi?:))Majd jon Vika Moszkvabol, utana Chiaki (ejtsd Csiaki) Japanbol, Agi es Andras illetve mi Magyarorszag:)
2007. március 22., csütörtök
Hi amugy...
Kulonben semmi erdekes nem tortenik tovabbra sem. En elkuldtem tovabbi helyekre az oneletrajzomat(kitchen assistant, magyarul krumplihamozo, es pizza futarnak is megint) egyenlore semmi visszajelzes, de egesz nap nezem a hirdeteseket es kuldom, ahova kis eselyt is latok... :( Kulonben az S. Annanak uzenem, hogy mentem mar be uzletbe is ugy, ahogy irta, de mondtak, hogy hozzam a CV-met aztan majd lesz valami. Hat vittem, es nem tortent semmi....
Ezen dolgok miatt viszont egy dolgot eldontottunk a Sarival. O 2 es fel het mulva vegez a sulival, ha addig se lesz semmi, akkor nyaralunk is, hisz ha tovabbra is csak a munkakeresessel foglalkoznak semmit nem latnank az orszagbol. Ugyhogy a terv a kovetkezo: A suli utan persze, ha nem dolgozok, elmegyunk a Deli-szigetre ugy 2 hetre (+-2 nap). Kozben tovabbra is varjuk, hogy valaki visszajelezzen munka ugyben. Aztan ami mar biztos, hisz intezkedni kellett, mert a repcsiarak nagyon emelkednek az ido kozeledtevel, elutazunk Cook-Islandre, ezenbelul is Rarotonga szigetere. Ez a Csendes-ocean kozepen talalhato, tok kozel Tahitihez. Hivatalosan Uj-Zelandhoz tarozik, de kulon orszagkent szerepel mindenhol, kulon utlevelkezelessel, autonomiaval. Apr. 26-an indulunk, es Majus 3-an este erunk haza. A legviccesebb az egeszben, hogy atlepjuk kozben a datumvalaszto vonalat es emiatt igy nez ki az itinerunk:
Indulas: Auckland Apr. 26. reggel 9.
Erkezes: Rarotonga Apr. 25. delutan 3.:))))
Vagyis egy nappal korabban erkezunk, mint indultunk...:)))
Visszafele pedig:
Indulas: Rarotonga Maj. 2 delutan 4.
Erkezes: Auckland Maj. 3. este 8.
Vagyis majd majus 3.-an mindenki jegyzeteljen, hogy mi tortenik, mert nekunk az a nap szinte teljesen ki fog maradni....:))
http://www.rarotongabackpackers.com
Ez a szallasunk honlapja. Mi persze egy tengerre nezo hazban leszunk...:)
Aztan ha onnan hazajottunk es nincs munkank, akkor meg mindig lesz egy hetunk, hogy eladjuk a kocsit, meg elintezzuk a kulonbozo dolgokat maj. 12.-eig.
Ha pedig sikerul vegre kozben munkat talalni, akkor az itteni viszonyokat ismerve nem lesz gond egy het szabira menni aprilis vegen(Cook-Island), es a Deli-szigeti utazast meg elhalasztjuk kesobbre....
Hat nagyjabol ezek a tervek, tenyek.... Meglatjuk mi lesz....
Ezen dolgok miatt viszont egy dolgot eldontottunk a Sarival. O 2 es fel het mulva vegez a sulival, ha addig se lesz semmi, akkor nyaralunk is, hisz ha tovabbra is csak a munkakeresessel foglalkoznak semmit nem latnank az orszagbol. Ugyhogy a terv a kovetkezo: A suli utan persze, ha nem dolgozok, elmegyunk a Deli-szigetre ugy 2 hetre (+-2 nap). Kozben tovabbra is varjuk, hogy valaki visszajelezzen munka ugyben. Aztan ami mar biztos, hisz intezkedni kellett, mert a repcsiarak nagyon emelkednek az ido kozeledtevel, elutazunk Cook-Islandre, ezenbelul is Rarotonga szigetere. Ez a Csendes-ocean kozepen talalhato, tok kozel Tahitihez. Hivatalosan Uj-Zelandhoz tarozik, de kulon orszagkent szerepel mindenhol, kulon utlevelkezelessel, autonomiaval. Apr. 26-an indulunk, es Majus 3-an este erunk haza. A legviccesebb az egeszben, hogy atlepjuk kozben a datumvalaszto vonalat es emiatt igy nez ki az itinerunk:
Indulas: Auckland Apr. 26. reggel 9.
Erkezes: Rarotonga Apr. 25. delutan 3.:))))
Vagyis egy nappal korabban erkezunk, mint indultunk...:)))
Visszafele pedig:
Indulas: Rarotonga Maj. 2 delutan 4.
Erkezes: Auckland Maj. 3. este 8.
Vagyis majd majus 3.-an mindenki jegyzeteljen, hogy mi tortenik, mert nekunk az a nap szinte teljesen ki fog maradni....:))
http://www.rarotongabackpackers.com
Ez a szallasunk honlapja. Mi persze egy tengerre nezo hazban leszunk...:)
Aztan ha onnan hazajottunk es nincs munkank, akkor meg mindig lesz egy hetunk, hogy eladjuk a kocsit, meg elintezzuk a kulonbozo dolgokat maj. 12.-eig.
Ha pedig sikerul vegre kozben munkat talalni, akkor az itteni viszonyokat ismerve nem lesz gond egy het szabira menni aprilis vegen(Cook-Island), es a Deli-szigeti utazast meg elhalasztjuk kesobbre....
Hat nagyjabol ezek a tervek, tenyek.... Meglatjuk mi lesz....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
