Utinaplo IV. (Az utolso.. :) )

2007. április 14. (szombat)

Ráérősen indultunk reggel Christchurch meghódítására. A Lonely Planetet lapozva elég hamar világossá vált, hogy sok időre nem is lesz szükség. A szállásunk, a The Marine Backpackers a tengerparti Sumner-ben volt, kb, 10 km-re a belvárostól. Úgy döntöttünk busszal közelítjük meg várost, így a Honda is pihenhet és még a parkolással sem kell bajlódni. Na nem mintha a helyhiány okozna problémát, hanem Új-Zélandon mindenhol rohadtul drága a parkolás, ahol meg ingyen lehet, ott meg max. 2 óráig. És ezek még ellenőrzik is…
11-kor értünk a belvárosba. A Catherdral Square-en megcsodáltuk a christchurch-i katedrálist kívülről, belülről. Maga a templom kisebb volt majdnem, mint egy sima falusi templom otthon, de az első, és talán az egyetlen olyan templom volt, ami európai szemmel is templomnak néz ki. Templomtoronnyal, haranggal, stb. Itt eddig csak olyan templomot láttunk, ami csak egy sima háznak nézett ki, vagy esetleg egy nagyobb háznak, a tetejükön hatalmas rózsaszín, sárga, kék stb. neon-kereszttel…
A következő megállónk a templomtól alig 100 m-re fekvő Christchurch Art Gallery volt. Itt aztán végképp felismertük, hogy tök jó Új-Zélandra jönni, de aki valamilyen kulturális felüdülésre vágyik, válassza Európát. A Gallery-ben összesen egy darab Picasso grafika volt, ezenkívül szarabbnál szarabb és tök ismeretlen festők művei, különös hangsúllyal a XX. század végi extra modern szerintünk értékelhetetlen művekre.
Gyorsan tovább is álltunk a szomszédos Canterbury Museum- ba. Itt ismét megismerhettük a maorik vándorlását és életét a szigeteken, és sok infót kaptunk az új-zélandiak anktartiszi bázisáról.
Ekkor úgy 1 óra múlt valamivel és láss csodát gyakorlatilag az összes valamire való dolgot megnéztük Christchurchben, a Déli-sziget legnagyobb városában. (350.000 lakos) Na jó, van még egy villamos is itt, ami a belváros körül jár körbe-körbe 12.50$-ért, de mi inkább legyalogoltuk a kört kb. 15 perc alatt…  Hallottuk, hogy uncsi ez a város, de, hogy ennyire nincsen semmi, azt azért nem gondoltuk volna.
Este a vacsi után én még benéztem a Backpackers kocsmájába, mert a helyiek rugbymeccset néztek. Na ez legalább jó volt. Na nem a meccs, mert az se tudtam, hogy ki játszik, meg a szabályokat is csak úgy szőrmentén, hanem ahogy az új-zélandiak viselkednek, ha rugbyt néznek. Mindenki kiabált, meg fuckingolt, meg nyomta a sört ezerrel..  Én is legurítottam egy barnát, ha már egyszer….
(2290 km)

2007. április 15. (vasárnap)

Már reggel 9-kor elhagytuk a szállásunkat és ezt az unalmas várost, és a Greymouth-ban megismert öreg Mac tanácsára, meg egyébként is Kaikoura felé vettük az irányt. A kompunk vissza az Északi-szigetre hétfőn reggel indult Pictonból, és Kaikoura pont útba is esett. Ez a város egyetlen dologról híres, na nem a kultúrájáról , hanem a bálnákról, és a bálna-lesről. Hát ezt mi sem hagyhattuk ki! Olvassátok Édike beszámolóját:

Útinapló Extra
Ma egy új és fontos dolgot tudtunk meg magunkról. Mégpedig azt, hogy a tengeri betegségre hajlamos típusba tartozunk. Tamás a lightosabb csoportba én pedig…nem a lightosabba.:) Azért ez nem valami kellemes. Mármint szembenézni saját gyengeségeinkkel. Azt meg csak elviseltem, hogy allergiás vagyok egy csomó mindenre, Tamás is néha allergiás lesz egy-egy kajára, kicsit iszonyodunk a vértől, nem bírunk nehéz súlyokat cipelni, félünk a pókoktól, a Tamásnak tériszonya van stb…..de hogy még egy rohadt hajóutat sem bírunk illetve bírok ki….
Na, de miért kellett nekünk hajóra szállni egyáltalán? Bálna-lesre mentünk. Gondoltunk egyet, sosem láttunk még bálnát (most jöttem rá, hogy eddigi életünk eddig egy fabatkát sem ért bálna nélkül…), menjünk el egy túrára. Hát, bár ne tettük volna.  Nem csíptem a nagy hullámokat…és elég kellemetlen érzés volt, hogy sehol egy darabka föld, ami csak úgy állt volna mozdulatlanul…Pedig az elején simán ment minden…jó nagy hullámok, a kis hajó süvít a szélben, csak az óceánt látod magad körül…ja, meg egy hányással küszködő szomszédot….aztán egy másikat, akinek olyan zöld volt a feje, mint az éretlen banánnak. Na, szép, hát így legyen egy jó útja az emberfiának? Amikor végre megállt a hajó az első bálna lesre, sietett ki mindenki a fedélzetre…volt, aki hányni, volt, akit a bálna érdekelt. Próbáltam a bálnára összpontosítani, közben baromira kapaszkodtam a korlátba. Mindeközben fél szemem azért Tamáson volt, aki a rosszulléttel harcolva próbált pár képet csinálni a bálna farkáról. Egy sikerült!! Az, hogy hamarosan visszatérünk a kikötőbe, sajnos még kilátástalannak tűnt, hiszen a szuper ár mellett (ha nem látunk bálnát visszafizették volna az ár 80 %-át), úgy is reklámozták a túrát, hogy két és fél óra a tengeren….De zsír!!! Még csak fél óra telt el, a hányós zacsit visszük mindenhova, hátha kell, a bálna farkat sikerült lekapni, az emberek dőlnek ki sorjában és még mindig van két óra a nyílt vízen. Marhára örülök. Nagy levegő be, kifúj, ki a fedélzetre, friss levegő. Hát istenem, nem születtem hajós családba, nem vagyok az a tengerész típus. Még a kocsiban is mindig rosszul vagyok, ha nem húzom le az ablakot. Anyutól örököltem…húúú, anyu, te aztán milyen szarul lettél volna(Szia Anyúúúú!!)De, akkor jött a mentő…nem, nem a mellény, hanem az ötlet. Még anyutól tanultam(Pusziiii!!!), ha hányingerem van, a megoldás: ALMA. Megeszel egy almát, egy fél is elég és már jobban is vagy. Épp volt nálunk almaMindig van egyébként nálunk alma. Jó tipp: Mindig legyen nálad egy alma, jó ha éhes/szomjas vagy és jó, ha tengeribeteg vagyAzért nem bukfenceztem és nem vetettem cigánykerekeket a fedélzeten, de azért határozottan jobban lettem…legalább a visszaúton.:) Tomcsika egy stramm csávó, bírta az utat, mint egy vén tengeri medve, de legalább, mint Popeye.

Itt én most még annyival egészíteném ki Édike beszámolóját, hogy összesen 3 különböző bálnát láttunk, amik kb. 15 km-re voltak a parttól. A bálnák 2 óránként kb. 2-3 percre jönnek fel a felszínre levegőt venni, majd újra alámerülnek. Mint kiderült 1500 m mélyre, vagyis jó mély volt a víz alattunk…  A tengeri betegség tényleg szar dolog, nem tudom, hogy a tengerészek hozzászoknak idővel, vagy alapból bírják. Különben a tenger a partról tök nyugodtnak tűnt, a szél se fújt, de 10-15 km-re a parttól voltak legalább 1-2-3 méteres hullámok is…. Visszafelé jövet még behajóztunk egy kis öbölbe is, ahol legalább 100 delfin úszkált, és ugrándozott. Általában csak kiugrottak a levegőre és egy fejessel vissza, de némelyikük szaltózott is. Azt nem tudom, hogy a mi örömünkre-e vagy mindig ezt csinálják, de egy csomó ideig úsztak velünk a hajó mellett.
A bálna-les után várt még ránk egy röpke 2 órás kocsikázása egy csodálatos tengerparti úton Pictonig, az Atlantis Backpackersig, hogy másnap reggel innen induljunk továbba komppal vissza az Északi-szigetre.
(2640 km)

2007. aprilis 16. (hetfo)

Hat hazaertunk. Marmint nem igazan haza, csak Aucklandig ugye..:) De kezdjuk a reggelnel.
Ma keltunk a legkorabban az utazasunk alatt. Mar reggel negyed 7-kor. Hat az szar volt.:) 7-kor kellett becsekkolni a kompra. Minden siman ment persze, es a hajo is idoben, reggel 8-kor elindult. A multkori kompozasnal "hullamosabban", de a tegnapi balna-leshez kepest sima tengeren hajoztunk at ismet a Cook-szoroson, hogy Wellingtonban kikossunk. A komp nem kesett, menetrend szerint fel 12-kor mar ujra az Eszaki-sziget betonjat koptattuk. :) A terv az volt, hogy elmegyunk Taupo-ig, ahol az elso nap nem kaptunk szallast, ott alszunk es kedd delutan jovunk haza. Na persze a tervek konnyen valtoznak....:)
Elso megallonk a Kapiti Coast volt, ami semmi egyebrol nem hires, csak, hogy van egy nagyon szep aranyszinu homokkal ellatott kb. 15 km hosszu strandja, es a parttal szemben a tengerben kb. 5 km-re van egy nagy sziget a Kapiti Island. Ja es mivel csak 20 km-re van Wellingtontol, igy a fovarosiak nyaron ide jarnak beach-elni.. Nyomtunk par fenykepet es mar nyomultunk is tovabb Taupo fele.
Taupo az Eszaki-sziget kozepen fekszik a Taupo-to partjan. Ez a kornyek Uj-Zeland vulkanikus legaktivabb terepe. A to is egy hatalmas ugynevezett szupervulkan kitores eredmenye, pontosabban a szupervulkan kratereben alakult ki a to. Persze ennek mar legalabb 40.000 eve. :) Viszont a to mellett meg most is tobb mukodo vulkan talalhato, koztuk Uj-Zeland legnagyobb, es legismertebb vulkanja, a 2797 m magas Mt. Ruapehu. Ez igy persze lehet, hogy nem mond sokat, de ez a vulkan a Vegzet hegye a Gyuruk Uraban. Frodonak ide kell eljutnia, ami asszem sikerul is neki... Jaj most elarultam, hogy mi a film vege...:))))) Ahogy kozeledtunk a hegy fele egyre inkabb az motoszkalt a fejunkben, hogy mi lenne, ha lenyomnank azt a par kepet meg ma a hegyrol, meg a torol, aztan huznank haza, es vegre sajat agyban aludhatnank, es sajat furdoszoban furodhetnenk, ami azert mar nagyon hianyzott az elmult 10 napban....Es meg a szallast, meg a plussz egy napi kajat megsporolhatnank...:) (Ugy fest nem vagyunk a legjobb backpackersesek, vagy legalabbis jol esik egy par nap szunet...:))))) ) Aztan amikor mar csak 50 km-re voltunk Taupotol meg az eso is eleredt, igy eldontottuk: Irany Auckland!!!:) Meg a kepek se sikerultek olyan jol, mert a hegy teteje felhobe volt burkolozva, de legalabb elkepzeltuk milyen szar lehetett Frodonak olyan rohadt magasra felmaszni....
Vegul meg vacsorazni is csak Aucklandben alltunk meg, es meg be is vasaroltunk, hogy kedden csak a pihenese legyen a foszerep, es ne kelljen sehova mennunk....
(3330 km)