Az utunk elso ket napja:)

2007. április 7. (szombat)

Gyors reggeli után olyan 10 óra magasságában indultunk el otthonról az Új-Zéland körüli túránkra. A tervünk az volt, hogy elmegyünk a kb. 350 km távolságra fekvő, hatalmas taváról és vulkánjairól híres Taupo városáig, ahol aztán megalszunk, hogy innen folytassuk tovább utunkat vasárnap. Elárulom, hogy a dolgok persze teljesen máshogy alakultak… De erről majd később.
Szóval Taupo felé menet úgy döntöttünk, hogy ha már egyszer erre járunk nézzünk be a Waiotapu Thermal Wonderlandbe. Itt számtalan különböző színű és szagú vulkanikus tavat nézhetünk meg. Volt lila, zöld, citromsárga, kék, piros, narancs, meg ezek árnyalatai.. :) A szaguk természetesen förtelmes volt, úgy látszik a Föld is rohad belülről.. :)
A kb. másfél órás sétánk után indultunk is tovább a már csak 50 km-re levő Taupo felé. A város előtt megálltunk meg Új-Zéland legnagyobb vízhozamú vízesésénél, ahol kiderült, hogy innen származik az egész ország áramellátásának 15%-a, ami a vízesés méretét látva meglepően nagy százaléknak tűnik.. :) Na és ekkor jött a feketeleves.
Beértünk a városba, és a Lonely Planet-ből kinézett első backpackers-ben kiderült, hogy se a városban, se a 40 km-re fekvő Turangiban nincs egyetlen szabad ágy sem tekintettel a húsvéti hosszú hétvégére… :) Persze gondoltunk rá, hogy Húsvét van meg minden, de múltkor is simán találtunk Rotoruán szállást szombat délután 5-kor is, szóval azt gondoltuk most se lehet gond… Hát lett… Na most akkor mi legyen tettük fel magunknak a kérdést… Arra jutottunk, hogy a következő úticélunk Napier városa a keleti parton kb. 150 km-re és ekkor 5 óra volt, hát próbáljuk meg ott. Megint elő a Lonely Planet, de most már rutinosan a telefont is használva. Persze rögtön az első hívás után kiderült, hogy az összes backpackers fullházon van, nem tudnak segíteni, de azt mondták, hogy motelben biztos találunk valamit. Ok, akkor irány Napier… 7 felé meg is érkeztünk, de persze mire odaértünk az összes motel is fullon volt. Most már aztán kezdtünk nagyon durcásak lenni, és azt boncolgatni, hogy mennyire lehet hideg éjszaka a kocsiban aludni, vagy, hogy mennyit kell innunk, hogy ezt ne érezzük… :) Persze enni se nagyon tudtunk egész nap, hisz csak róttuk a kilométereket gyors egymásutánban. Aztán végső elkeseredésünkben nekiálltunk végig hívogatni az összes Lonely Planet-es szálláslehetőséget, míg az egyik helyen sikerült egy szobát találnunk, csakhogy a hely Napiertől 100 km-re volt… Na most mi legyen?- kérdeztük már megint magunktól, de aztán persze úgy döntöttünk, hogy mi az a 100 km nekünk, főként nekem, az eddig levezetett 500 után. Így egy gyors Fish’n’Chips (rántott hal krumplival, olyan, mint nálunk a kolbász mustárral, és kenyérrel :) ) után este 8-kor el is indultunk az utolsó etapunkra. Tök sötétben, szerpentines utakon haladva, szinte senkivel nem találkozva végül megtaláltuk a Bushdale Farmpackers-t, ami szerint egy erdő közepén volt, a főúttól még 4 km-re. De a lényeg, hogy megtaláltuk. A tulajék már lefeküdtek mire odaértünk, egy angol család volt még ott, akiket bevezettem a No Limit Texas Hold’em Poker rejtelmeibe.. :) Amúgy ez egy farmon volt. Disznók, bárányok, tehenek, és csirkék közt éjszakáztunk. Ja és még annyit, hogy ez a hely már csak egy pár kilométerre volt onnan, ahol a világon először föl kell a Nap. És ez mindkettőnkben olyan érzéseket keltett, mintha eljöttünk volna a világ szélére…
(580 km)

2007. április 8. (vasárnap)

Reggel ugye a farmon ébredtünk disznóröfögésre, és bárány bégetésre. Nagy okosan már előtte este elterveztük, hogy mi legyen. Két terv volt. Az első, hogy telefonálunk Wellingtonba szállásügyben (még mindig Húsvét), és ha találunk odamegyünk, ha nem maradunk még egy éjszakát itt. Persze a telefont még szombat este megejtettük biztos, ami biztos. Szerencsére már az első backpackersben találtunk is egy szobát, bár ez volt az utolsó. Le is foglaltuk 2 éjszakára.
Tehát fél 10 tájban visszaindultunk Napierbe. A legviccesebb, hogy ha mi nem keressük meg a tulajt, ő talán nem is keresett volna minket fizetés ügyben, de persze mi nem abból a fajtából valók vagyunk…:) A táj kifejezetten szép volt, idefelé jövet ugye semmit nem láttunk belőle a sötét miatt. :)
11-kor már Napierben is voltunk és bekaptunk egy nagyon fincsi reggelit, majd városnéző sétára indultunk.
Napier arról híres, hogy 1931-ben egy hatalmas földrengés romba döntötte az akkori téglaépületek 90%-át, és a lakosság ezután úgy döntött, hogy új stílusban építi újjá az egész várost. A ’30-as évek elején ez természetesen az Art Deco volt. Így most az egész város kétszintes Art Deco épületekből áll, ami egyedülálló az egész világon. Egy óra séta után még felmentünk a város egyetlen hegyére, ahonnan megcsodáltuk a végtelen Csendes-óceánt.
Fél 2 felé indultunk tovább Wellington felé, ahová több kisebb pihenő után este 6-ra meg is érkeztünk. Gyorsan megkerestük a szállásunkat, amivel teljesen meg voltunk elégedve, és egy fincsi kínai vacsi után tértünk nyugovóra. Ja és végre sikerült megtanulnom pálcával enni, ami tök jó. :)
(1040 km)